A Mezőség keleti szélén, a Maros-folyó partján terül el Szászrégen, amely jelentős vásár- és mezőváros volt már a szász lakosság középkori betelepítése óta. 1956-ban csatolták a városhoz Radnótfája községet, ahol a Diakónia Keresztyén Alapítvány és a Szászrégen-Radnótfája Református Egyházközség működik. Utóbbiak tevékenységének köszönhető a Kis Templom és Nappali Foglalkoztató épületének megépítése, melynek avatására 2015. november 22-én, vasárnap került sor.
Az ünnepi átadáson köszöntő beszédet mondott többek között dr. Grezsa István, határon átnyúló beruházok ellenőrzéséért felelős miniszteri biztos, dr. Csige Sándor Zoltán, csíkszeredai vezető konzul, Borbély László, parlamenti képviselő, Tudor Veronka, az RMDSZ Nőszervezetének alelnöke, dr. Matskási István, a Magyar Természettudolmányi Múzeum főigazgatója. A felszólalók kiemelték a szórványmagyarság támogatásának fontosságát, a közösség összefogásának erejét, és az olyan karizmatikus vezetők szerepét, mint Székely György lelkipásztor. A köszöntőkben elhangzott, hogy a helyiek önzetlen segítsége mellett elengedhetetlen a Magyar Állam támogatása, mely nélkül az épület nem bővülhetett volna. A közösségi térként is funkcionáló helyiségek úgy lettek kialakítva, hogy mozgásukban korlátozottak és fogyatékkal élők is tudják használni, illetve kiállítások rendezésére, továbbképzések szervezésére is alkalmasak.
A hálaadó istentiszteleten Kántor Csaba, az Erdélyi Református Egyházkerület püspökhelyettese hirdette az igét, aki a tálentumok példázatát elevenítette fel. A jó és hű szolgák megduplázták a tálentumokat, míg a másik szolga elásta a rá bízott tálentumot, mert helytelen felfogása volt a gazdáról. A püspökhelyettes szerint 10 év áldásának eredménye az imaház, és a nappali foglalkoztatóközpont is azért létesült, hogy ez tovább gyarapodjon, a közösséget szolgálva és arra várva, hogy ki-ki a maga tálentumával gazdagítsa tovább, hogy számot tudjunk adni a gazdának, amikor számon kér bennünket.
Székely György lelkipásztor köszöntője után a gyülekezet fiataljai szolgáltak énekkel, majd Grezsa István miniszteri biztos szólt a gyülekezethez, hangsúlyozva, hogy a magyarok fájdalmait egy katedrálisba lehetne gyűjteni, azonban a múltból tudunk erőt meríteni. Ahol pedig erő van, ott hit is, ahol hit van, ott jövő. A miniszteri biztos a történelmi megbékélést hangsúlyozta, hiszen minden nemzet otthonának kell tekintse a Kárpát-medencét.
„Most falakat avatunk, egy épületet ünneplünk. De az itt lévő lelki tartalom még ennél is többet ér. Minden emberi tevékenységnek a lényege, és központi mozgatórugója az emberi minőség. Ezt az imaházat, leendő kulturális centrumot, a nappali foglalkoztatóközpontot, az ezer szállal ide kötődő Diakónia Keresztyén Alapítványt egy református lelkész és családorvos házaspár működteti, és ők nevelték ki azt a munkatársi gárdát, amely példamutató nemcsak a magyar, hanem az itt élő román és szász közösségnek egyaránt. Hiszen nincs magyar beteg, román beteg, csak rászoruló ember van, aki segítséget kér és vár. Ez az alapítvány, a munkatársak áldozatkészsége mindig modell értékűen megmutatta, hogy mindezt az emberi minőség hozta.” – mondta Grezsa István.
Székely György lelkipásztor az ünnepség végén elmondta, hogy az épület önmagában nem elég, nekünk kell benne épülni. Nekünk kell benne megtalálni a helyünket, mind a szakrális térben, mind a gondozói részben, és mindkét részben otthonra lelhetünk. A lelkipásztor szerint az 1080 fős református gyülekezet egyen-egyenként magáénak érezheti ezt az épületet, akár ide, akár a régi templomba jár istentiszteletre, az egységben létet kell a két térben megérezni.
Az ünnepségen és az azt követő fogadáson a Petőfi Program ösztöndíjasai is részt vettek, az erdélyi szekcióból heten jöttek el Szászrégenbe. A vacsora után egy moldvai csángó népzenei összeállítással lepték meg a vendégeket. Ez a találkozó lehetőséget adott élménybeszámolókra, illetve eszmecserére arról, hogy ki mivel járul hozzá a számára kijelölt közösség életéhez, és kinek mit jelent a program. Ezeket a gondolatokat egy következő közösen megírt cikkben foglaljuk össze.
Forrás: Kiss Gábor, reformatus.ro
