Jelenlegi hely

Együtt ünnepelt a boszniai magyarság Jajcéban

/ Labossa Bence György /
labossa.bence képe
Első alkalommal ünnepelt együtt a két Bosznia-hercegovinai magyar szervezet Jajcéban.

A Banja Luka-i Magyar Szó és a szarajevói HUM Magyar Polgárok Egyesülete a Petőfi Sándor Program ösztöndíjasának kezdeményezésére találkozott a történelmi városban. Ugyan a vezetőség évente néhány alkalommal találkozik különféle fórumokon, de a két egyesület tagsága még nem találkozott egymással. Jó alkalom volt ez egymás megismerésére és a kölcsönös tapasztalatcserére.
A kiránduláson részt vett Négyesi József nagykövet és Gyenge Anikó első beosztott diplomata is.

Az egész napos, kirándulással egybekötött program délben indult a jajcei várban, ahol Vég Zoltán idegenvezető ismertette a vár történetét és annak magyar vonatkozásait. 
Jajce várát 1463-ban foglalták el a törökök, miután Tomasevics István utolsó bosnyák királyt elfogták és kivégezték. E hír hallatára Mátyás király még ugyanabban az évben visszafoglalta a várat. A törökök többször is megkísérelték a vár bevételét, de 64 évig a magyar királyok kezén maradt. Többek között Corvin János és Frangepán Kristóf is megverte az ostromra készülő török hadakat. Végül 1527-ban esett el Jajce, amely ezután 1878. augusztus 7-ig maradt török kézen. Ekkor az osztrák-magyar csapatok foglalták el. 

Szerencsére szép, napos idő volt, így lehetőség nyílt a várfal tetejéről gyönyörködni a tájban. 
Ezt követően a Jajce világhírű vízeséséhez sétáltunk, amely 30 méter magasból a Pliva-tó és az Orbász folyó találkozásánál zúg alá. Ezt a vízesést Csontváry Kosztka Tivadar is megfestette 1903-ban. Majd a több száz éves vízimalmokat néztük meg. 

Mindenki megéhezett a sok sétában, így már várt minket az ebéd, amely után ünnepi műsor keretében emlékeztünk az 59 évvel ezelőtt történtekre. Ennek elején helyünkről felállva énekeltük el a Himnuszt.
Nagykövet úr beszédében emlékeztetett 56’ jelentőségére és üzenetére. Muratović Irma és Milivojević Irén elnökasszonyok pedig köszöntötték a hallgatóságot. Zárásképpen pedig Illyés Gyula: Egy mondat a zsarnokságról című versét hallgattuk meg Palkó Réka előadásában. 
Mindenki sok új élménnyel gazdagodva tért haza a kirándulás után.