Gyalogos zarándoklat Alsóbodokra

A békéért és Esterházy János boldoggá avatásáért ajánlva

A gyalogos zarándokok Bábindalról indultak Alsóbodokra, ahol az Esterházy János Zarándoknap lelki programjaiba kapcsolódtak be. A felvidéki Mária út szervezésében ötödik alkalommal szervezték meg a zarándoklatot, így már mondhatjuk, hogy hagyománnyá vált ez a szép esemény.

Zoboralja településeiről a helyi Via Marie Polgári Társulás vezetőjének, Patay Péternek a hívására érkeztek a résztvevők, Katona Júlia és Méhes Richárd vezetésével pedig a Csallóközből is sokan csatlakoztak a csoporthoz, valamint a csicsói szerzetesek és lelkiatyák is velünk járták a zarándokutat. A bábindali Szent Imre templomtól imádsággal és az Isten hazánkért… kezdetű dal eléneklésével indult útjára a csoport, majd a közel öt kilométeres szakaszon közös elmélkedéssel, fohászokkal és énekszóval járták Zoboralja napfényes lankáit. A zarándoklat lelki utazás, hogy ne csak testben, lépésről lépésre haladjunk céljaink felé, hanem lélekben is közeledjünk a jó Istenhez. Az idei jubileumi Szentév a "remény zarándokaiként" hív mindnyájunkat, hogy megtaláljuk a reményt az életünkben, a hitünkben és magunk is a remény embereivé tudjunk válni. Esterházy János ebben is óriási példa számunkra! Ő nem veszítette el a reményt a legkilátástalanabb helyeken és a legnehezebb körülmények között sem. Sőt, mások számára is reményt és vigasztalást tudott adni, amit rendíthetetlen hitéből merített. Közös szándékként a résztvevők a békéért és Esterházy János boldoggá avatásáért ajánlották az út minden örömét, minden nehézségét. A zarándokhelyre a Szűzanyát köszöntő énekkel vonultak be, elöl a virágokkal díszített zarándokkereszttel. Isten hozta a gyalogos zarándokokat Alsóbodokon! (Fotó:Patay Péter) Zoboralja zarándokai a napokban indultak a Lourdes-i Szűzanyához. A buszos zarándoklat minden résztvevőjének kívánunk sok áldást és kegyelmet!