Jelenlegi hely

Horvátországi Petőfi ösztöndíjasok Splitben

/ Mandácskó Eszter /
mandacsko.eszter képe
Splitben május elején került sor az Európa-hét rendezvénysorozatra, az Európai Mozgalom szervezésében. Tóth Rebeka daruvári ösztöndíjassal abban a megtiszteltetésben részesülhettünk, hogy meglátogathattuk a tengerparti városban összejáró, és a település környékén élő, tevékenykedő magyarokat, és részt vehettünk velük az Európa-hét záróeseményén.
splitsplitsplitsplit

Split városa évek óta a május 9-én ünnepelt Európa nap köré szervezi Európa-hét elnevezésű rendezvénysorozatát, melyet idén is nagy érdeklődés fogadott, köszönhetően a turistáknak, akik már a kora tavaszi időszakban is szívesen látogatnak a dalmát városba.

Május 4-én kezdődött a programsorozat, mely napon az ügyvédi kamara dísztermében mutatkozhattak be a helyi egyesületek, köztük a HMDK Split - Dalmát megyei szervezetének tagjai is. Ők az elmúlt évi tevékenységüket képekkel, festményekkel, plakátokkal, magyar nyelvű könyvekkel, a baranyai kirándulásukon készült fotókkal prezentálták, valamint kiemelt helyet biztosítottak a szervezet 20 éves fennállása alkalmából készült évkönyvnek. Ezt a kiállítást vasárnapig, május 15-ig láthatta a közönség.

A hét során az egyesület vezetője és a megyei magyar kisebbségi képviselő is részt vehetett olyan előadásokon, tanácskozásokon, melyeken megvitatták a város legfontosabb problémáit, a nemzetiségi csoportok helyzetét.

Végül ez a hét nap május 9-én, a kisebbségi egyesületek kultúrműsorával zárult, mely eseményen fellépett a HMDK Split - Dalmát megyei magyar egyesület Dankó Pista Népdalköre is. A magyar produkció mellett a színpadon láthattuk még a makedónokat, akik különleges dalaik után táncaikat is bemutatták, a szlovénokat, az olaszokat, a bosnyákokat valamint a szerbeket is.

A magyar kórus e napon két új taggal, a horvátországi két Petőfi ösztöndíjassal bővült. Az eseményt megelőző hétvégén volt szerencsénk megismerkedni és együtt gyakorolni az énekkarral, így teljes bizonyossággal léphettünk fel velük hétfőn.

A spliti magyar Dankó Pista Népdalkör a rendezvény egyik szereplője volt