Március 21–22-én Aradon kalotaszegi hálós gyöngyhímző műhelyfoglalkozást szervezett a Pro Identitas Egyesület a Romániai Magyarok Demokratikus Szövetsége (RMDSZ) Arad Megyei Szervezetének székházában. A kétnapos alkalmon kezdő és gyakorlott gyöngyfűzők együtt ismerkedhettek a technika alapjaival és sajátosságaival Farkasné Jeszenszky Anita népi ékszerkészítő iparművész vezetésével.
Elmegyek, elmegyek,
hosszú útra megyek.
Arad városába
gyöngy' hímezni megyek.
(saját költemény az ismert népdal dallamára)
Szászrégenből indultam útnak 2026. március 20-án hajnalban, majd egy közel tíz óra hosszú, magányos vonatozás után érkeztem meg Aradra. A megérkezésemkor azonban már nem voltam egyedül: Veres Ildikó (a margeledesticla.ro webshop gazdája) várt engem az aradi vasúti pályaudvaron, ami különösen jólesett.
Egy új városba érkezve sokat jelent, ha valaki magyarul szól hozzád az egész napos idegennyelvű közegben mozgás és nyelvhasználat után. Még annál is többet, ha van, aki segít eligazodni az alapokban.
Ugyan többször is rendeltem már gyöngyöt Ildikótól, aki mindig is hatalmas figyelemmel, ügyfélbarát módon fordult felém telefonon, most először találkoztunk személyesen. Elvitt a szállásomra, mesélt néhány szót Arad főbb nevezetességeiről, melyeket útba ejtettünk, utána egy közös vacsora mellett sokat beszélgettünk, és mire véget ért az este, már nem is éreztem idegennek a helyet.
Másnap reggel az RMDSZ Arad Megyei Szervezetének székházába szervezett kétnapos kalotaszegi hálós gyöngyhímző foglalkozáson egy összeszokott, jókedvű közösségbe érkeztem. Megtudhattam, hogy az aradi gyöngyfűzők többsége már legalább három éve együtt dolgozik, és nyitottak a gyöngyfűzés iránt újonnan érdeklődők felé. A résztvevők között szinte kezdő gyöngyfűzők is voltak, ám a legtöbb asszony már rutinosan mozgott a minták és technikák világában. Számomra külön élmény volt, hogy tudásra szomjazva, résztvevőként ülhettem asztalhoz az aradi gyöngyfűzők körében, akik engem is nyitottan fogadtak.
A kétnapos műhelyfoglalkozás elméleti és gyakorlati oktatóját, Farkasné Jeszenszky Anitát, a Békés Megyei Népművészeti Egyesület tagját eredetileg a Nemzeti Művelődési Intézet ASzakkör programjának gyöngyfűző videóanyagaiból ismertem meg, melyekben ő az egyik foglalkozásvezető. Tavaly októbertől viszont már a gyöngyfűző szakköri program online mentorálási alkalmai kapcsán is találkoztunk.
Anita ismert foglalkozásvezető az aradi gyöngyfűzők körében: többször is járt már Aradon (ahogy az egyesülete több tagja is egyéb kézműves tevékenységek oktatásával), de az aradiak is többször jártak már nála, náluk, Békéscsabán.
Most személyesen is megtapasztalhattam azt a gondolkodásmódot, ahogyan Anita a népi ékszerkészítés hagyományaihoz nyúl, bármelyik tájegységről is legyen szó. Vallja, hogy egy kevés elmélet kell ahhoz, hogy kellő tisztelettel tudjunk „hozzányúlni” a hagyományos mintakincsekhez, technikákhoz, melyeket csak úgy tudunk életben tartani, ha azok alapján olyan ékszereket készítünk, amelyeket ma is használni, viselni tudunk – ne egy fióknak fűzzünk, hímezzünk.
Anitától megtudhattuk, hogy a kalotaszegi technikában a gyöngyöt nem fűzzük, hanem hímezve építjük be egy hálós alapba. Ez a díszítési forma eredetileg a kalotaszegi kötények derékrészén jelent meg, ahol gyapjúszálakból alakították ki azt a szerkezetet, amelybe a gyöngyök kerültek. Ezt a technikát egyes helyeken „rókánézásnak” vagy „hányásnak” is nevezték, és már a korai darabokon is jól felismerhető az a jellegzetes, kissé eltolódó gyöngyállás (a peyote fűzéshez hasonlatos megjelenéssel), amely a mai munkákra is jellemző.
Előadásában Tötszegi Tekla könyvét ajánlotta nekünk (A mérai kötény), ami egy nagyon jó összefoglaló a Kalotaszeg vidékéről gyűjtött mintakincsekről. Egy gyűjtemény Tekla kutatásának történetéről, a kalotaszegi viseletek, különösen a kötények hagyományairól, köztük a szabadrajzú minták és a hálós gyöngyhímzés történetével és elméletével, fotókkal és mintarajzokkal.
Anita elmondta, hogy a minták elsőre talán „hieroglifának” tűnnek, kell némi gyakorlat, hogy jobban lássuk őket. A mintarajzok, a kész kompozíciók különböző kisebb elemekből állhatnak össze (például tulipános, pogácsás, madaras, recerózsás mintákból), melyeket elválasztó motívumok, például X-re emlékeztető asztallábak választanak el. Ezek váltakozásával épülnek fel a hosszabb mintacsíkok, melyek tükörszimmetrikusak. A mintacsíkokat mindig megfelelő irányba fordítva (vízszintes), oszloponként „olvassuk” - jobbkezesek balról jobbra haladva.
Nem mindegy például, hogy hogyan fordítjuk a hálót, mielőtt méretre vágjuk, vagy hogy honnét indulunk el a munkával, mert mindezek alapvetően meghatározzák, hogy hogyan áll a gyöngy - „beesik-e rajta az eső”, esetleg laposan elnyújtott lesz-e a munkánk megjelenése.
Megtudhattuk azt is, hogy az eredeti mintakincs jelölései a matematikából is ismert jelöléseket, formákat tartalmazzák, például a piros jelölése a vízszintes, sárga jele pedig a függőleges. Emiatt sem mindegy, hogyan fordítjuk, hogyan olvassuk helyesen a mintákat!
Az eredeti színek karakteresek: sárga, piros, kék, zöld és fehér, illetve megjelenik a lila, a rózsaszín és a fekete is a bonyolultabb mintákban, vagy akár 8 szín egyszerre is.
Modern feldolgozások esetében a mintaválasztás után a színválasztás az egyik legnehezebb feladat. Ha jól választjuk a gyöngyöket, különböző módokon variálva változatos karaktereket is adhatunk egy-egy mintának. De a színekkel (tónusokkal, színárnyalatokkal) nem tanácsos finomkodni sem, hiszen kizárólag hasonló árnyalatú színeket használva esetleg felismerhetetlenné válnak, elvesznek a minták.
A gyakorlati munka során mindenki egy-egy saját darabon dolgozhatott: a kiválasztott minták kiszínezése alapján (saját elképzeléseik szerint) a lányok, asszonyok főként egy-egy medál vagy karkötő készítésének fogtak neki, de volt, aki hajcsat vagy fülbevaló készítése mellett (is) döntött. Az én lelki szemeim előtt Anita egyik mintadarabja alapján egy karkötő–fülbevaló páros elkészítése lebegett, bár sokáig szemeztem az egyik népszerű medálmintával is. Arra végül nem maradt idő, de talán nem is baj – a mintakincset összegző könyvvel a kezemben később is vissza tudok majd térni hozzá.
A foglalkozás gyöngy alapanyagait lehetőségünk volt a szombati foglalkozás alkalmával kiválasztani és megvásárolni saját igényeink szerint Ildikótól, aki fantasztikus csapatával érkezett (férjével és fiával), hogy az alkotói munkában résztvevőket mindenben támogassa.
A közösség vidám, családias hangulata végig meghatározó maradt: egy csapatként beszélgettünk, nevettünk, közben mindenki haladt a saját munkájával. A vasárnap reggel például egy különösen kedves gesztussal indult számomra: Anditól (egy aradi résztvevő) egy „gyöngyös” tárolódobozt kaptam ajándékba, amit azonnal használatba is vettem.
A második nap már csendesebben telt, jobban rá lehetett hangolódni a munkára. Ekkor fejeztem be a fülbevalóim hímzését, és elkezdtem a végleges munka összeállítását is: a hímzett felületet egy újabb filcalappal dolgoztam össze (hogy elrejtsem az öltéseket és megerősítsem a munkát), gyöngyökkel összeöltve „pikóztam”, szegélyeztem a két anyagot.
Közben az is megmutatkozott, mekkora a közösség ereje és a foglalkozás varázsa: volt, aki egy komolyabb vasárnap reggeli kézsérülés miatt nem tudott dolgozni, mégis végig velünk tartott, figyelt, beszélgetett, s végül a kötélverés folyamataiban nyújtotta a használható kezét segítségül, így aktív része volt a közösségnek.
A két nap végére egy félig elkészült karkötő és egy pár fülbevaló került a kezembe, és vele együtt egy olyan adag „tapasztalatcsomag”, amely túlmutat a konkrét munkadarabokon.
Az aradi közösség számára a gyöngyfűzés a közös időtöltés egyik eszköze, kapcsolódási pont és tanulási lehetőség is egyszerre. Láthattam, hogy az ott élő magyar közösségnek igénye van a hagyományok megőrzésére irányuló közös tevékenységekre, saját készségeik fejlesztésére, közösségük erősítésére. Jó volt ennek a folyamatnak egy kicsit a részévé válni, és közelről látni, hogyan épül ez a szándék és tudás egymásra, alkalomról alkalomra Aradon.
Az ilyen találkozások túlmutatnak egy-egy hétvégi foglalkozáson. Megerősítik azokat a közösségi kapcsolatokat, amelyek a határon túli magyarság mindennapjait is formálják, és lehetőséget adnak arra is, hogy a hagyományos kézműves tudás mai formában is tovább éljen.
A hazafelé vezető út sem volt már annyira magányos: csodálatos élményekkel, emlékekkel, új tapasztalatokkal és kapcsolatokkal térhettem haza. Hatalmas köszönettel tartozom Ildikónak a figyelmes, személyes törődéséért és a minden helyzetben nyújtott segítségéért, Anitának a kalotaszegi gyöngyhímzési technikák, fortélyok átadásáért, Ürögdi Katalinnak (RMDSZ Arad, Pro Identitas Egyesület) a szervezésért és a szíves vendéglátásért, valamint az aradi gyöngyfűzők valamennyi tagjának a befogadásért, a nyitottságukért és a közösen megélt szép pillanatokért.
A foglalkozás a Pro Identitas Egyesület szervezésében, az RMDSZ Arad Megyei Szervezetének székházában valósult meg a Csoóri Sándor Alap, a Bethlen Gábor Alap és az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával.
