Már a reggeli istentiszteleten is a szeretet és az adventi várakozás volt a vezérfonala Kassai Gyula esperes úr igehirdetésének. Az úrvacsora osztás után a diákok megismerkedhettek a magyar karácsonyi népszokásokkal, hagyományokkal. Mindebben segítségünkre volt Végh József helytörténész is, aki érdekességekkel és különlegességekkel egészítette ki a már megismert szokásokat. Ezután az iskola hagyományainak megfelelően közös igeolvasáson vettünk részt, ahol minden diák és tanár felolvasott egy igerészletet. Ezután a magyar alapiskolás diákok vendégszereplését csodálhattuk meg, akik Betlehemes játékot adtak elő.
A nap zárásaként a negyedik osztály adta elő a karácsonyi ajándékműsorát.
Az elsős diákok a felkészítésemmel magyar íróktól, költőktől karácsonyi idézeteket olvastak fel és karácsonyi dalokat énekeltek. A második osztályosok egy felvidéki Betlehemessel készültek, míg a harmadik és negyedik osztályosok karácsonyi énekekből összeválogatott műsorral színesítették a karácsonyváró ünnepséget.
A nap végén mindenki szívében telve szeretettel, karácsonyt váró hangulatban köszöntünk el egymástól. Áldott karácsonyt kívánunk mindenkinek! Találkozunk január 11-én!