Egyrészt a műveivel, amiket eddig letett az asztalra, másrészt energikus stílusával, amivel beszél a vallásról, hazaszeretetről, hazáról, művészetről, családról, szeretetről, szerelemről, az életünket meghatározó külső tényezőkről, belső lelki vívódásainkról. Sikerének titka, olyan érzéseket, gondolatokat vet papírra, amelyek mindenki számára ismerősek. Az írónő előadása legelején elmondta, nagyon örül, hogy Felvidéken, Léván lehet, a magyarság egyik végvárában. Arról beszélt, az Isten nem véletlenül tette a lévai embereket oda, ahol élnek. „Isten nem kockajátékos, nem úgy keletkeznek a nemzetek és népek, hogy kockát vet. Minden ember feladattal születik-minden magyarnak feladata van- ez a sorsa.” Igenis jelentősége van annak, hogy hová születünk, milyen nyelven beszélünk. Különösen érvényes ez Felvidéken, Léván, hiszen itt meg kell harcolni minden kimondott magyar szóért, talpalatnyi földért.
Ezután az értékrendről fejtette ki véleményét. A mai világban fel kell fedezni újra az értékeket, a mérce, ami szerint élnünk kellene, az a Krisztusi igazság. Nagyon nehéz ma felismerni, hogy melyik az igaz szó és melyik a hazug, mert a hazugság néha szebb, mint az igazság. A valódinak ránca van, a valódinak bánata van, a valódi érez, vannak bűnei, mert emberek vagyunk. A hazugság nem ilyen, a hazugság néha mosolygós, elegáns, és mi emberek védtelenül állunk ezzel szemben. Ezután beszélt a nyitottságról is. Pár éve divat ezt a szót használni, de ezzel nagyon kell vigyázni. Nem mindegy mire vagyunk nyitottak, hiszen egy ember nyitott lehet a jóra, de éppúgy a rosszra is.
Az írónő a három kecskegida meséjével illusztrálta, hogy a külsőségek megtéveszthetnek bennünket. Még sok harc vár ránk az életben, hogy megvédjük azt, amit kemény munka árán a magunkénak tudhatunk. A lelkünkre nagyon kell ügyelni, hogy kit engedünk be. Ne engedjünk be akárkit. Mérjük fel, ha irgalmat kérnek, akkor adjunk, de ha valaki álcázza magát, akkor ne engedjük be!
Említést tett a politikai korrektségről is. A modern ember sokszor politikailag korrektül fogalmaz, viszont ez őszinte véleménynyilvánításra nem jó. A hangsúly azon kell, hogy legyen, hogy mi van a lelkemben, mikor a másikhoz szólok. Nem a szavakon múlik, hanem a lelkünkön, az indulatainkon és az egymás közötti hangsúlyon.
Ezután az emberi kapcsolatokról esett szó. Szintén divatos ma a szingli kifejezés. Azonban szerinte ez egy ideológia. Aki szinglinek vallja magát, az egyedül akar élni, nem akar alkalmazkodni, semmit a másikért, mindent önmagáért akar tenni, mert azt hiszi egyedül élni jó. Ez egy óriási tévedés. A magányosság fájdalmas dolog. Az Isten nem erre tanította az embereket. Szükségünk van a családra. Óriási dolog, ha az embernek társa van. Sokan tévesen hiszik, hogy létezik családi idill, ami mese. A házasság egy nagyon nehéz dolog, szakadatlan munka, küzdelem, hogy az a két ember együtt tudjon maradni. A házasság, a család egy olyan dolog, amiért érdemes komolyan dolgozni. A szeretet művészete, hogy megtanuljuk elfogadnia másikat, alkalmazkodni.
Ha egy családot sikerül egyben tartani, és a szeretet, a felelősségvállalás jellemzi, akkor a család alapja, magja lehet a nemzetnek. Megemlítette, hogy a mai világban sokszor bemocskolják, kisajátítják a hazaszeretet fogalmát. Az a hazaszeretet, amely minket, magunk között, értékeinkben megtart, és hagyja a ránk bízott feladatunkat elvégezni, az jó. Ellenben az a hazaszeretet, amelyben csak én vagyok és mindenki más rajtam kívül nem kapott feladatot, az bizony rossz. Gyűlölettel nem lehet hazát szeretni!
Jókai Anna kifejtette, óriási feladat ebben az évezredben élni. Most fordul, változik minden. De ezt a változást nem lehet siettetni. Feltette a kérdést, vajon mi hatalma van egy embernek a világ dolgaira, hiszen csak kis porszemek vagyunk egy óriási gépezetben. Minderre Kalkuttai Teréz Anya szavaiban találhatjuk meg a választ: "Mikor egy riporter megkérdezte tőle: Maga nem látja, hogy amit csinál teljesen értelmetlen, a világ tele van szenvedéssel és gonoszsággal, a romlottságnak az óceánja? Teréz Anya így válaszolt: Tetszik tudni én nagyon is tisztába vagyok azzal, hogy a világ egy megváltoztathatatlan rettenetes óceán, de én és a lányaim minden nap elveszünk egyetlenegy cseppet ebből a rettenetes óceánból. Tetszik tudni mi ezért élünk!"
A világot nekünk nem megváltani kell, a világ megvan váltva 2000 év óta. A dolgunkat, a cseppet kellene, azt az egy cseppet kellene hozzátenni, hogy ez meg is valósuljon.
Talán Jókai Anna is elvett ezen az estén egy cseppet a mi gondjainkból, kétségeinkből, és adott helyette sok olyan szép és nemes gondolatot, amivel hite szerint élni segít az embereknek.
