A népmesék kulturális örökségünk fontos részét képezik, ugyanis számtalan ember nyomát, sorsát, élettörténetét hordozzák. Univerzális és komplex jellegükből adódóan örökérvényű igazságot hordoznak, az esetleges, nem időálló elemek az évszázadok során lekoptak róluk, s így csak a tiszta történetek maradtak meg, melyek kortól, társadalmi helyzettől, és egyéni tényezőktől függetlenül mindenki számára érvényes mondanivalót közvetítenek. A meséken keresztül a gyermekek belenevelődnek a közösség normarendszerébe, kultúrájába, egyúttal gazdagodik szókincsük, fantáziájuk. Kiemelkedően fontos a meseélmény a gyermekek számára fejlődéslélektani szempontból, ugyanis a történetek segítségével képzeletük elindul, belső képeket alkotva involválódnak bele a történetbe, annak cselekvő részesévé válnak. Belehelyeződve a mesékbe a gyermekek számára a hősök, szereplők sorsát követve utánzási, szereptanulási, döntéshozási alkalmak nyílnak, mely helyzeteket a gyermekek sérülések nélkül, védett helyzetben (a mesei világon belül) átélhetik. A mesék intellektuális és érzelmi gazdagodást nyújtanak, valamint erkölcsi nevelő szerepük is fontos, általuk a gyermekek felfedezhetik a bennük élő királyfit, királylányt, a próbatételekkel teli utat bejáró, kitartó hőst.
A mesék mindezen gyógyító, nevelő hatását felismerve „A Fekete Havas meséi” című, Erdélyt bejáró mesés gyermekfoglalkozás nagy sikert aratott a gyermekek és felnőttek körében egyaránt. A Nemzetstratégiai Kutatóintézet indentitáserősítő tevékenységét a „Magyar gyermek magyar iskolába” című mintaprojekt keretén belül valósították meg, mely bejárva Fehér, Beszterce-Naszód, Hunyad és Szeben megye 18 szórványközösségeit, körülbelül 600 gyermekhez jutott el.
A tradicionális, univerzális meseanyagot minden egyéni mesélő a mesélés pillanatában saját egyéniségéhez, lelkiállapotához, valamint a hallgatóság világképéhez igazítja – így tette ezt Bereczki Éva, a foglalkozás ötletgazdája. Éva a Babeș-Bolyai Tudomanyegyetemen az óvodai és elemi oktatás pedagógiája szakon végzős hallgató. Ismerve a dráma- és mesepedagógia eszközeit felkérték a feladatra, hogy mutassa be módszerét a szórványközösségekben, vagyis meséljen a gyermekeknek, gyermekekkel együtt. A foglalkozás választott meséje Jankó története, melyben a szerencsét próbáló legény megküzd szerelméért, az elvarázsolt királykisasszonyért. A foglalkozás során a gyermekek aktív, cselekményformáló szereplővé válhattak, akik az üveghegyet megmászva, az ördögök eszén túl járva segítették a főhőst. A történetalakító próbatételek különbözőek voltak, mely során táncoltak, énekeltek is a gyermekek. Az interaktív mesejáték intenzív, aktív tanulási folyamat is volt egyben, mely egy gondosan előkészített, megtervezett pedagógiai hátteret feltételez. Bereczki Éva már régóta használja a drámapedagógia módszereit, a néptáncoktatás során, a kisebb korosztály számára gyakorta mesés keretmesével készül. A foglalkozás sikerét mutatja, hogy a bemutatók alkalmával rengeteg állásajánlatot, további felkéréseket kapott, valamint a gyermekek felől is pozitív visszajelzés érte – emiatt is reméli, lesz lehetőség a folytatásra. A foglalkozások tapasztalatai alapján elmondta, hogy látszik, „a gyermekek mennyire szeretik, ha mernek játszani velük”, emiatt reméli, mesés-játékos-táncos módszerét a pedagógusok is átveszik majd, ugyanis a „gyermekek érdemesek az efféle játékra, szeretetre”.
Fotó: Ferencz Tünde, Ferencz Izabella
