Jelenlegi hely

Szent Korona tárlat Szarajevóban

/ Labossa Bence György /
labossa.bence képe
Június 19-én, pénteken Szarajevóba érkezett Huszár Andrea szobrászművész-népmesekutató és Mile Zsigmond író-zeneszerző a Bajdázó zenekar frontembere. Mindketten annak a három hónapig tartó országkerülő zarándokútnak – Babba Mária- a résztvevői, amely alatt a történelmi Magyarország határvidékét és környékét járják végig.
Labossa BenceLabossa BenceLabossa Bence

A zarándoklat keretében igyekeznek minél több magyar közösséget felkeresni és bemutatni a Magyar Koronáról szóló tárlatot. Visegrádról indultak a csíksomlyói búcsúba, majd onnan Dél-Erdélyen és Vajdaságon keresztül vezetett az út Szarajevóig. Június 21-én vasárnap a szarajevói Állatorvosi Egyetem termében gyűlt össze a helyi magyarság és hallgatta meg a zarándokok előadását, s nézte meg a tárlatot. Huszár Andrea a tündérmese hagyományokról is beszélt előadásában. A kiállítás tartalmazza Mindszenty bíboros stóláját, Hunyady Mátyás oltárt és egy magyar csillagtérképet.  Szarajevóból Horvátország felé veszik az irányt, majd Mura-vidék, Őrvidék, Felvidék és Kárpátalja érintésével augusztus végén érkeznek meg ismét Csíksomlyóra. A zarándokok kiemelték, hogy milyen sok segítséget kapnak az út során, s mindenhol nagy szeretettel fogadják őket.

www.szarajevoimagyarok.com