Az egyéni műsor Dsida Jenő verseiből, leveleiből és írásaiból áll össze, s Marosán Csaba rendkívüli játékával teszi ezeket olyan elevenné, mintha tényleg a költő ülne velünk szemben, és mesélne életéről, s azokról az irodalmi nagyjainkról, akik őt élete során megihlették, terelgették, és hatással voltak rá. Megismerhettük, kik voltak Dsida elődei és kortársai, azt hogy úgy volt Kosztolányi Dezső, Tóth Árpád, Babits Mihály is a példaképe, hogy közben egyiket sem másolta, s hogy hatással volt rá Benedek Elek, Áprily Lajos és Tamás Áron is. Erdélyi költőnk, akinek már tizenkilenc évesen versei jelentek meg kolozsvári lapokban, akinek verseiben vissza-vissza térő téma a hazaszeretet, a vallásosság, a szerelem és a halálfélelem, s aki olyan nemes egyszerűséggel írt ezekről a már-már közhelyesnek tartott témákról, hogy ettől lettek művei igazán hatásosak, különlegesek és értékesek. Akinek egyik hitvallása: “Hiszek a hitben, a bátorságban, az élet minden körülmények között megmaradó szépségében.”
Fiatalon halt meg örökletes szívbetegségében, sírkövén ez áll:
“Megtettem mindent, amit megtehettem,
kinek tartoztam, mindent megfizettem.
Elengedem mindenki tartozását,
felejtsd el arcom romló földi mását.”
A leghíresebb és talán legszebb verse, a Psalmus Hungaricus (Magyar zsoltár), mely alkotást hosszú ideig betiltottak és csak a halála után jelenhetett meg. Ebben a meghatóan szép versében vallotta meg a magyarságát.
“Elindulok, mint egykor Csoma Sándor,
hogy felkutassak minden magyart.
Székelyek, ott a bércek szikla-mellén,
üljetek mellém!
Magyarok ott a Tisza partján,
magyarok ott a Duna partján,
magyarok ott a tót hegyek közt
s a bácskai szőlőhegyek közt,
üljetek mellém.”
Magyarok Afrikában, Ázsiában,
Párisban, vagy Amerikában,
üljetek mellém!”
Ezt teszi most Marosán Csaba is, elindult, hogy felkutassa a szórványban élő magyarokat, s megszerettesse velük a magyar nyelvet és költészetet s annak minden szépségét. Az előadás után beszélgettünk kicsit, Csaba a Kolozsvári Állami Magyar Színház társulatának legfiatalabb tagja 2012 óta. Munkájáról, az egyéni műsorairól kérdeztem és arról, hogyan esett pont Dsidára a választása.
Honnan jött a színészkedés utáni vágy, színpadszeretet?
Hat éves koromban kalotaszegiként részt vettem a Körösfőn megszervezett Riszeg-tetői népdalversenyen, itt találkoztam először a színpaddal és a lámpaláz jelenséggel. Később Ki mit tudokon vettem részt, március 15-én mindig szavaltam, középiskolában pedig alapítottam egy amatőrszínjátszó csoportot. De igazából sosem jutott eszembe, hogy színész legyek. Érettségi után volt egy bakancslistám, melyre hét szakmát írtam, mindegyiket kipróbáltam és a legvégén ott szerepelt a színészet is. Így utólag úgy érzem, jól döntöttem. Nagyon szeretem a színházat, és nem tekintem munkának, hanem játéknak, néha elég komoly játék és felelősséggel jár. A jó pap holtig tanul, egy színész holtig játszik.
Említetted, hogy "egyszemélyes gerilla kommandóba" kezdtél az egyéni estek és fellépések megszervezésével, hogyan jött az ötlet, mi a célod vele, mi alapján válogatod hozzá a témát?
Kolozsváron a Bulgakov Irodalmi Kávéházban van egy kisebb terem, amit én panteonnak nevezek. Ebben a teremben a falon körbe a Kemény János által alapított Helikon társaság tagjai találhatók. Számomra ezek az emberek mind példaképek, a XX. század vitathatatlan nagy írónemzedéke. Ezen személyek életét szeretném sorra bemutatni az erdélyi magyarságnak.
Miért a fiatalokat célzod elsősorban?
Márton Áron püspök úr mondotta egy népszövetségi gyűlésen a következőket: „Panaszkodunk – újabban elég sűrűn –, hogy népünk elmaradott és rossz, hogy különösen az ifjúság elveszítette az apák tisztes erkölcsi érzékét, faji és keresztény tájékozódó képességét. Tanítsunk irodalmat. A nyelv volt mindig leghűségesebb kísérőnk. Ez pattogott az ősök ajkán. Ezen kesergett a Rodostóba száműzött magyar. Bánatunkat, dicsőségünket s örömünket is, ha volt, ezen fejezték ki költőink, művészeink. Irodalmunk gazdagságában és színvonalban is vetekedik a nagy nemzetek irodalmával. Érezze meg a nyelv sok ízét s a benne rejlő, összetartó, szegénynél és úrnál egyazon lelket mutató erőt.” Ezek a mondatok 1933-ban hangzottak el, de úgy érzem napjainkban még aktuálisabbak, mivel az ifjúság a simogatós telefonok, a google és a wikipédia világába születnek. Már nem természetes az olvasás, sőt van, amikor már „ciki”. Én ezt szeretném terjeszteni, hadjáratot indítani, egy mozgalmat szeretnék melynek célja megszerettetni az irodalmat a fiatalokkal. Azt szeretném, hogy divat legyen az olvasás, sőt vagányság. Bár szokás mondani, hogy egy fecske nem csinál nyarat, de örvendek annak, hogy sikerült egymagamban és a hátizsákommal pontosan 30 középiskolát bejárni, és kb. 4500 diáknak tudtam hirdetni, hogy van élet a touchscreen telefonok világán túl is.
Te hogy látod, fogékony a mai fiatalság a költészet, színház iránt?
Azt érzékelem, hogy nagyon nyitottak mindenre, de csakis akkor, ha megtalálja az ember az ő nyelvezetüket, azt érzem elengedhetetlen a humor és az interaktivitás. Minden előadásom után bíztatom őket, hogy egy-két napig ne csücsörítős szelfiket és ócska paintben összetákolt naplamentés idézetes képeket osztogassanak, hanem a magyar irodalomból keressenek szép szövegeket. Örömmel konstatálom, hogy ez működik. A színház is érdekli őket, ha róluk szól, vagy hozzájuk és nem dohos idejétmúlt rossz klisékkel telített dolgot látnak.
Lassan köszönthetjük az újévet, milyen jövőbeli terveid vannak?
Készülőben van a Soli Deo Gloria 500 című műsorom, amelynek Luther asztali beszélgetései fognak alapul szolgálni. Valamint készül majd egy Arany Jánosról szóló egyénim is. Thália kispapocskájaként úgy érzem, hogy nyelvkatonák is vagyunk, azért is használom gyakran a „hadjárat” és a „gerilla” szavakat, ha a mozgalmam kerül szóba. Igazából az általános jövőbeli tervemet, erdélyi színészként, Dsida szavaival tudnám a legjobban kifejezni:
,,Bolyongani faluról falura.
Durva darócban gazdag, tiszta szellem.
Egymás szolgája mind és nem ura.
Csecsemő csámcsog minden anyamellen.
Így készülünk szelíd háborúra,
mindig magunkért, soha mások ellen,
sót párolunk és vásznakat szövünk
s míg kisebbítnek, lassan megnövünk. ,,
Örömmel jelzem Csabának, hogy nálunk Vízaknán elindult a mozgalom, ugyanis az eseményről készült képeket én az alábbi Dsida vers idézettel kaptam meg:
"A harcot becsületesen
fel kell venni,
az úton becsületesen
végig kell menni,
a szerepet becsületesen
el kell játszani,
keményen és tekintet nélkül."
A magyarság megmaradásért való áldozatkész munkájához és harcához, valamint a magyar irodalom lelkes terjesztéséhez kívánok neki sok sikert és erőt! Bátorítok pedig mindenkit, hogy olvasson minél többet, keressen kedvenc verset Dsidától vagy más nagy magyar költőnktől.
Fotó: Ferencz Izabella és Ferencz Tünde
