Jelenlegi hely

Cserkész csapatévnyitó Munkácson

/ Simoncsics Nóra /
simoncsics.s.nora képe
Az 1. számú Munkácsi Zrínyi Ilona Cserkészcsapat igen gazdag évet zárt 2015-2016-ban. Csaknem 40 különböző programon vettek részt a gyerekek, melynek legnagyobb része a Kárpátaljai Magyar Cserkészszövetség (KáMCSSZ) és/vagy a csapat szervezésében valósultak meg. Ezeket idézték fel a munkácsi cserkészek a szeptember 25-én tartott csapatévnyitójukon.

A KáMCSSZ elnöke és a cserkészcsapat csapatparancsnoka, Popovics Pál az évnyitón úgy fogalmazott: „rossz híre van a gyerekek számára, mert minden évben egyre több programon vehetnek részt, így minden csapatévnyitón egyre hosszabb és hosszabb évértékelést kell végig ülniük”. Persze a gyerekek ezen csak mosolyogtak, hiszen ki ne szeretne hegyi túrán, honismereti kiránduláson, kézműves foglalkozásokon vagy regös táborokban részt venni? És ez csak néhány volt a számos élmény közül, amelyben része lehetett a fiataloknak a 2015/2016-os tanévben.  

A Szövetség szervezésében szüreti mulatságon vettek részt a gyerekek Benében 2015. október 10-11-én, ahol a kiscserkészek a szőlőtaposásba is belekóstolhattak. A népi hagyományokhoz hűen ragaszkodó cserkészek karácsonyhoz közeledve elvitték a Betlehemi Lángot Beregrákosra, farsang idején pedig disznót vágtak Balazséron. Márciusban honismereti kiránduláson vettek részt, és eltúráztak a magyarok bejövetelének történelmi színhelyéhez, a Vereckei-hágóhoz. Mivel „a cserkész szereti a természetet…”, az ilyen kirándulások során az emlékhelyeket (temetőket, szobrokat, parkokat stb.) rendbe is teszik, a szemetet összeszedik, a területet gondozzák, hogy még sok-sok generáció gyönyörködhessen ezekben a történelmi emlékekben. A fiatalok továbbá akadályversenyeztek Benében, Ökonapon vettek részt Orfűn, Nagyszőlősön pedig cserkésznapot tartottak valamennyi kárpátaljai cserkészcsapat társaságában.

 

Az 1. számú Munkácsi Zrínyi Ilona Cserkészcsapat csapatnyaraláson vett rész Zalaszabarban, megszervezték június 5-én a Munkácsi Magyarok Találkozóját, adventi és húsvéti kézműves foglalkozáson, túrákon vettek részt, sőt húsz újoncot is próbára tettek június 14-én.

A népes csapat szeptember 25-én vasárnap bográcsozással zárta a csapatévnyitót. Simoncsics Pál ungvári ösztöndíjassal örömmel mentünk segíteni Rusyn Reginának és Holub Teodornak a csodás gulyás elkészítésében, amiből alig maradt a vacsora végére. Az ehhez hasonló közös élmények, programok rendkívül fontosak a gyerekek számára, és ez a közösséghez való szoros kapcsolatukon, a nyitottságukon és lelkesedésükön is meglátszik.

  

A munkácsi cserkészekkel Petőfi Sándor programosként ismerkedtem meg, és örömmel tapasztaltam, hogy a néptáncolni vágyó lelkes fiatalok is közülük került a Borostyán Néptánccsoportba. Velük közösen valósítottuk meg az V. Táncház Napi táncházunkat a 3. számú II. rákóczi Ferenc Középiskola tornatermében a Viski Bicskások zenekarral. Június 4-én pedig a Munkácsi Nemzeti Színházban mutatkozott be a csoport két koreográfiával is (Egy délután Somogyban, Képeslap Szatmárból).

Remélem, hogy idén is rengeteg közös élményben lesz részünk! Jó munkát kívánok a Borostyánnak és az 1. számú Zrínyi Ilona Cserkészcsapatnak!