Arany János, a nagy költő fia László Nagyszalontán született, s gyermekéveit is ott töltötte. A település lakói mindig szerették a mesés történeteket, az Arany-családban nagy hagyománya volt az ékes magyar szónak, otthonukban olyan vendégek fordultak meg, mint például Petőfi Sándor. Arany László már gyerekkorában magába szívta az elbeszélő, mesélő világ szeretetét. Felnőtt korában összegyűjtötte a nagyszülőktől, szomszédoktól hallott csodás történeteket, és meseírással ő maga is próbálkozott. Tiszteletére a nagyszalontai Arany János Művelődési Egyesület mesemondó versenyt hirdetett, melynek immár a tizenkilencedik évfolyamához érkeztek.
A megmérettetésre 5-12 év közötti gyermekek nevezhetnek be. A kiírás nyomán évente több száz apróság merül el a mesék világába, kiválasztani a megfelelő történetet, megtanulni, gyakorolni, a selejtezőkön megmérkőzni vele – hogy azután az elődöntő és a döntő során bizonyíthassák tudásukat. Az idei esztendőben a selejtezők után közel hetven gyermek állt az elődöntők zsűrije elé. Négy korcsoportban zajlott a verseny, a legkisebbek óvodás és előkészítő osztályosok, a legnagyobbak az ötödik-hatodik osztályba járók voltak. Előbbiek a kezdők bátorságával léptek az ítészek elé – ez volt életük első versenye – utóbbiak pedig a több éves tapasztalat magabiztosságával mondták a kiválasztott mesét. A szervezők elmondása szerint a 19 év már alkalmat adott arra, hogy nyomon kövessék a kis mesemondók későbbi sikereit. Egyértelmű, hogy azok a gyermekek, akik óvodás korban megtanulják a kiállás, a szereplés, a versenyláz-leküzdés csínját, azok az elkövetkező megmérettetéseken is sokkal jobban szerepelnek, mint társaik, akik életéből kimarad az ilyen jellegű gyakorlat. A mesemondó verseny legnagyobb tétje tehát nem a díjak elnyerése, hanem az a magabiztosság, az a rutin, ami később az életben – érettségi vizsgán, állásinterjún – sorsdöntő lehet.
Az Arany László Mesemondó versenyre minden évben két mesével kell készülni. Az egyik a névadó gyűjtésének egy darabja, a másik évről-évre változó kategória. Idén verses mesét vártak a szervezők. Érkeztek is a jobbnál-jobb csattanós-rímes történetek, a közönség és a zsűri remekül szórakozott az apró fellépők előadásán. A rangsorolás nem volt könnyű, már az elődöntőben megszenvedte a pedagógusokból álló ítész csapat a továbbjutók kiválasztását, hiszen annyi tehetséges, remek előadó gyermek sorakozott fel, hogy szinte lehetetlen volt a korcsoport húszas, harmincas létszámából csak öt név kiemelése.
A döntőre a szervezők idén mesékhez illő helyszínt választottak, az Arany Palotát. Az épületet az 1900-as évek elején építtette az Arany Egyesület azzal a céllal, hogy jövedelméből fenntartsa az Emlékmúzeumot. Jelenleg galéria és könyvtár üzemel benne. Az impozáns épület a város egyik dísze, a helybéliek Arany Palota néven ismerik. Ebbe a palotába sorakozott fel október 22-én, szombaton a 23 döntős kisdiák. A legifjabb, alig öt esztendős versenyző magabiztosan nyitotta a versengést, egyből magasra állítva a mércét, hiszen, mint később kiderült a korcsoport második helyezését nyerte el.
A zsűrit – mint 19 esztendeje minden évben – dr. Pető Csilla tanfelügyelő vezette, mellette Firtos Edit, a nagyváradi Szigligeti Színház színművésze, valamint Fügedy Anikó és Simó Annamária nagyváradi illetve margittai tanítónők és Tóth Zsuzsanna óvónő, a nagyszalontai Arany János Művelődési Egyesület vezetőségi tagja foglalt helyet.
A mesemondó versenyben korcsoportonként három helyezést díjaznak a szervezők, és további különdíjakról gondoskodnak a város civil szervezetei, tanügyi intézményei. Így aztán egyetlen kis döntős sem tér haza üres kézzel. A díjak sorában a legkiemelkedőbb az Arany László díj, melyet minden évben a teljes mezőny legjobb mesélőjének ítél oda a zsűri. Ezt a 2016-os esztendőben Takó Dorottya, a nagyszalontai Arany János Elméleti Líceum harmadik osztályos kisdiákja nyerte.
