Minden felelősségteljesen gondolkodó ember számára eljön az idő, amikor már nem a saját érdekei a fontosak. Az összetartó családok, közösségek évszázadokon keresztül önzetlenül építették, erősítették a nemzetet. Fáradhatatlan munkájuk példamutató a számunkra. Magam egy stabil, erős, összetartó családban nőttem fel egy erdélyi kisvárosban, Gyergyószentmiklóson. Szüleimtől az egymás iránti tisztelet mellett megtanultam, hogy mennyire fontos szüntelenül segíteni embertársainkat.

A felsőfokú tanulmányaimat Budapesten végeztem. Bár életem éveken át e városhoz kötött, szülőföldemhez való kötődésem egy percre sem szűnt meg, hisz a gyökértelen ember erőtlen és elveszett a világban. Idővel visszatértem szülővárosomba, és látva a város igényeit, egy olyan munkába kezdtem, amely teret adott a kulturális élet fellendítésére. Egy kis csapat segítségével, illetve a Bethlen Gábor Alapítvány támogatásával újraélesztettük a város első művészeti galériáját, a Pro Art Galériát, és köréje közösséget építettünk. Az elvégzett munka és az ezzel járó siker örömmel töltött el. Megtiszteltetés volt számomra, hogy közösségépítő tevékenységemet a Petőfi Sándor Program ösztöndíjasaként folytathattam. Korábban a kárpátaljai Felső- Tisza-vidéken, majd a dél-erdélyi Zsil-völgyében tevékenykedtem.

Rendkívüli életutakat ismertem meg, embereket, akiket a közös bányászsors edzett acélosra, és akik a nehéz körülmények között is híven ragaszkodtak magyarságukhoz.

Bízom benne, hogy tenni akarásommal a továbbiakban is hasznára lehetek ezeknek a szórvány közösségeknek, és részt vállalhatok a Petőfi Sándor Program célkitűzéseinek megvalósításában.