Jelenlegi hely

A Magyar népmese napját ünnepeltük Lupényban

“Egyszer volt hol nem volt ....”

/ Jeszenszky Melinda Teréz /
jeszenszky.melinda.terez képe
Amikor még kisgyerek voltam, mindig izgatottan vártam a találkozásokat apai nagyapámmal, hiszen az együtt töltött esték a meséről szóltak. Az akkor már hajlott hátú öregember született mesemondó volt. Történetei ellröpítettek a fantázia világba, ahol a megélt háborús élményei is könnyed történetekké szelídültek. Általa ismerkedtem meg a legszebb népmesékkel is.

A Magyar népmese napját 2005 óta ünnepeljük, szeptember 30-án, Benedek Elek születésnapján.

A Hunyad megyei Lupényban a kisiskolás tanitványaimmal való foglalkozásokon, a mesemondás főszerepet játszik. Szeretik és ismerik a magyar népmeséket. Családjuk, tanítóik, jó munkát végeztek. A megemlékezés napján együtt választottuk ki azt a történetet, amivel ezen a napon foglalkoztunk.

A 2018-as Mátyás király-emlékév jegyében, az igazságos uralkodó iránti tiszteletből Mátyás király meg az igazmondó juhász című népmesére esett a választásunk. Felolvastuk, végignéztük a róla szóló animációs filmet, majd kiragadtunk belőle egy jelenetet, és azt rajzoltuk meg közösen. Nagy volt az öröm az elkészült művek láttán, rögvest megfogadtuk, hogy az év folyamán, hasonló módon felidézzük és megörökítjük a mű összes jelenetét.

Sok mindenre megtanít a mese. Túl azon, hogy továbbadja a népi bölcsességet, gazdagítja a fantáziát, bátorságra, kitartásra nevel és arra, hogy kellő elszántsággal fel lehet jutni a leküzdhetetlennek tűnő égig érő fára.

“Itt a vége fuss el véle....”