Mindig is érdekeltek a határok, peremvidékek vagy még inkább a peremhelyzetek. A peremeken rendszerint élesebb a kitettség (néha a fenyegetettség is), és talán ezért nemritkán eredetibb, kreatívabb és karakteresebb kultúra hordozói. Különösen érdekesek számomra az ember alkotta és a természeti környezet határmezsgyéi – a hegyek, mocsarak, lápok, vízpartok, puszták kultúrái. Az Eötvös Loránd Tudományegyetemen néprajzot, kulturális antropológiát és humánökológiát tanultam,  ez utóbbi két szakon később tanítottam is. Doktori képzésre az Európai Etnológia Doktori Programra jártam. Leghosszabb ideig Gyimesben kutattam, kutatok: gyógynövényismeretet, hulladékkezelést, modernizációs folyamatokat, a hegyi szállások szokásait, hegyi kiáltásokat, mentális térképeket. Olyan néprajzosnak tartom magam, aki a kulturális antropológia módszereivel kutat legszívesebben, és különösen érdeklődik a humánökológia által felvetett kérdések iránt. Ugyanakkor nem vagyok igazán tudományos alkat, a kultúra számomra főként képekben jelenik meg, mint képet olvasom és bontom ki az egyes jellemzőit.

Képek és tárgyak alkotása is fontos számomra. Közös jelképek hordozóinak tartom, és mély kötődés fűz a magyar népi ornamentikához, formakincshez és anyaghasználathoz. Több mint húsz éve készítek írott mézeskalácsokat, majd egy „tartósabb” műfajt is kerestem, és néhány éve tűzzománcokká égetem a képeket.  Alapszinten további anyagok nyelvét is beszélem, tanultam bútorfestést, a gyimesi asszonyoktól tojásírást, barátoktól vályogtapasztást, fűzépítést, nemezelést, kerámiázást. A népi ornamentikát és szellemi tartalmait szívesen fordítom át nem hagyományos anyagokra is.

Idén második alkalommal kezdem meg a munkát a Petőfi Sándor Program keretén belül Szencen és Somorján.