Két nagyobb nevezetesség is kötődik Csucsához: az egyik, hogy 1848 novemberében Csucsára szorultak ki a magyar csapatok Puchner Antal császári tábornok csapatai elől, majd Bem József 1848. december 18-án innen indította a végül Erdély felszabadításához vezető hadjáratát; a másik, hogy Csucsán született Boncza Berta (Csinszka) Ady Endre felesége. Az első világháború ideje alatt két évet éltek a Boncza birtokon az úgynevezett „fehér házban”, ahol 1968-ban szerény emlékházat rendeztek be Ady emlékére. 2014-ben a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum a kolozsvári Magyar Főkonzulátus kezdeményezésére modern emlékházzá alakította át. Az emlékházzal azonos telken álló kastélyt a 19. század végén Boncza Miklós, Ady apósa építtette Csinszka édesanyjának a neves műépítésszel, Alpár Ignáccal. A mai napra a sarokbástyás, földszintes építményből már csak egy kis rész maradt, a kastély e mellett található. Boncza Berta ugyanis az első világháború után, már Márffy Ödön festőművész feleségeként eladta a birtokot Octavian Goga író-politikusnak. Ebben a kastélyban ma Goga-emlékmúzeum van, mely elsősorban Goga munkásságát és a román nemzeti mozgalomban végzett tevékenységét mutatja be, de emellett Adyra vonatkozó anyagokat is.
Az 1910-es népszámlálás adatai alapján Csucsán 200 református élt, ez az összlakosságnak a 27%-a. 1913-ban felépítették református templomukat, és a második világháború végéig a falu rendelkezett saját lelkésszel. A templomot építő korabeli gyülekezet soraiban ott volt Ady Endre is.
1930-ra a falu magyarsága már csak 7%.
Ez a rohamszerű lélekszámcsökkenés az 1944 őszén történt román fosztogatásoknak tudható be. A románok az elvonuló front nyomában a falvak magyar házaiból azt vittek el, amit akartak. Nem is annyira a harci cselekmények okozták a károkat, mint inkább a román civil lakosság által véghezvitt rombolások. Zaklatásaikkal nyíltan el akarták űzni a magyarokat, hogy református templomukat, melyre igényt támasztottak, elvehessék tőlük. Így vált az egykori anyaegyház szórványgyülekezetté a háborút követő magyarellenes hangulat miatt elmenekülő magyar népességapadás következtében. Elsősorban Kalotaszeg peremvidékén ekkor szűnnek meg az addigi szórványközösségek, és akkor válnak szórványjellegűvé addig anyaegyházként működő életerős gyülekezetek. A szórványosodás pedig a peremhelyzet beljebb tolódásával egyre inkább veszélyezteti a kalotaszegi falvakat is.
1990-ben a templomot a Kalotaszegi Református Egyházmegye Nőszövetsége veszi gondozásába. Nagy erőfeszítéseket tesznek, hogy megmentsék ezt a kicsinyke templomot az enyészettől. Ennek a templomnak a megszűnésével a peremhelyzet úgy 20 kilométerrel húzódna beljebb Bánffyhunyadig, ahol a következő református templom található. 1995-ben a templomot egy nyár alatt felújították, újraszentelték, de a reformátusok már csak heten vannak. A mai napra pedig 1 főre apadt.
Mi sem bizonyítja jobban a Nőszövetség elköteleződését a magyarság és a közösség egybetartása iránt, minthogy 21 évvel ezelőtt eldöntötték: minden évben egyszer, október első vasárnapján megkondulnak az árva harangok, és a Kalotaszegi Egyházmegye Egyházközségeinek Nőszövetségi tagjai itt találkoznak, hogy imádkozzanak és közösségben legyenek. Az év többi napján csend borul a fehér kistemplomra. Bár napjainkban is havonta egy alkalommal tartanak istentiszteletet, de azt nem a templomban, hanem a gyülekezeti teremben, és az istentiszteleten résztvevő 4-5 ember szintén beutazó.
Az igét Molnár Irma, nyugalmazott lelkészasszony hirdette. Igehirdetésének alapigéjét a János, Jelenések Könyve 22. fejezet 16. versének a második fele képezte. Ezután az egybegyűltek köszöntését Kupa Melinda, a Kalotaszegi Református Egyházmegye Nőszővetségének elnöknője kezdte, aki beszámolt az elmúlt év nőszövetségi találkozóinak részleteiről. Őt Lukács Margit tiszteletes asszony, az Észak Erdélyi Régió Nőszövetség elnöknője követte.
A nőszövetségi találkozó központi témája a gyász és annak feldolgozása volt. A fő előadást „Hogyan gyászol a református ember?” címmel Varga Zoltán, türei lelkész, pásztorál pszichológus tartotta. Előadásában kiemelte, hogy a gyászfolyamatokon mindenkinek végig kell mennie, senki sem spórolhatja meg ezt a munkát. Ilyenkor türelmesnek kell lennünk embertársainkkal, segíteni kell őket a gyász feldolgozásban. Legyünk mellettük, ne hagyjuk őket magukra, és beszélgessünk velük a fájdalmukról. Amikor pedig mi kerülünk ilyen helyzetbe, tanuljuk meg a segítséget elfogadni.
Vincze Minya István, a Kalotaszegi Református Egyházmegye esperese szintén köszöntötte az egybegyűlteket, és felvázolta a csucsai templom jelenlegi műszaki állapotát. Elmondta, hogy a födém az évek alatt jelentősen megrongálódott, a plafon helyenként beázik, ezért nagyon nagy szükség van a tetőszerkezet cseréjére ahhoz, hogy talán utoljára, még egyszer meghosszabbítsák ennek a tanútemplomnak az életét. Ezzel kapcsolatban a Kalotaszegi Egyházmegye gyűjtést indított és kérte asszonytestvéreit, hogy amennyiben egyetértenek a kezdeményezéssel, lehetőségeikhez mérten támogassák azt.
Mivel a településnek nincs saját gyülekezete, ezért a hívek felosztják egymás között, hogy adott évben ki biztosítja a szeretetvendégséget. Ebben az évben a nyárszói és sárvásári gyülekezetek tagjai vállalták, hogy süteménnyel, frissítővel és kávéval kedveskednek annak a 240 asszonytestvérüknek, akik az összejövetelre ellátogattak.
A nap végén mindenki feltöltődve indult haza azzal a reménnyel a szívében, hogy ami nem sikerült 1944 őszén a „szabadrablásnak” – ahogy a kalotaszegi öregek ezt az időszakot keserűen emlegetik - elérnie, azt az idő vas fogának sem fog sikerülni, és összefogással, közös munkálkodással a csucsai templom továbbra is őrizni fogja Erdély kapuját.
