Tompos Krisztina vagyok, 26 éves, jelenleg néprajz szakos doktorandusz. Veszprém megyéből, egy Balaton melletti kis településről származom. Ennek is köszönhető, hogy a kultúrával és a hagyományőrzéssel való kapcsolatom gyerekkorom óta erőteljes, hiszen egy kis faluban felnőve még személyesen is találkozhattam azzal a hagyományos tudással, amit később az egyetemen olykor már csak a könyvekből ismerhettünk meg. Mindig örömmel hallgattam dédnagymamám és nagyszüleim meséit a „régi dolgokról”, személyes emlékeikről, amik számunkra már a múlt történelemmé érő eseményei. Ez volt az egyik gyökere a néprajz, a népi kultúra iránti érdeklődésemnek, utóbb a mellette való elköteleződésnek.

A másik motiváló erőt a néptánc jelentette, amivel középiskolás koromban kerültem kapcsolatba. Lassan tíz éve vagyok aktív tagja az Ajka-Padragkút Néptáncegyüttesnek és hét éve az ELTE Néptáncegyüttes fellépő csoportjában is táncolok. Ezek a csapatok nem csak a tánc szeretete miatt váltak számomra fontossá, hanem amiatt a többlettartalom miatt is, amit egy jól összekovácsolódott közösség adhat. A néptánc olyan kapocs, ami összehozza az embereket, nyitottá, elfogadóvá tesz és megtanít tisztelni az elődök tudását. Ez az egyik fő oka, hogy a Petőfi Sándor Program Déván töltött időtartama alatt főleg néptánc oktatással szeretnék foglalkozni. Ez nem ismeretlen terep számomra, hiszen mindkét együttessel rendszeresen járok fellépésekre, több táncház és tánctanítás lebonyolításában segédkeztem és már önállóan is tartottam olyan óvodásfoglalkozásokat, melyek középpontjában a néptánc és népi játékok tanítása állt.

2008 óta vagyok az Eötvös Loránd Tudományegyetem diákja, jelenleg a Magyar- és összehasonlító folklorisztikai doktori program másodéves hallgatójaként. Az elmúlt években a képzés részeként és önkéntes alapon is több terepgyakorlaton és közös néprajzi gyűjtésen vettem részt, amiken különféle mikroközösségeket és szubkultúrákat ismerhettem meg alaposabban. 2013-ban februártól júniusig a Kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem néprajz szakának hallgatója voltam. Ez idő alatt tanáraimnak köszönhetően több ottani magyar közösséghez is eljutottam. A Kolozsváron eltöltött néhány hónap alatt egy újfajta mentalitással, intézményrendszerrel ismerkedhettem meg, ami lehetővé tette számomra egy, a világra nyitottabb szemléletmód kialakítását.

Jelenleg doktori tanulmányaim mellett múzeumpedagógusként is dolgozom. Ebben a pozícióban az egyetemi kurzusokon megszerzett elméleti ismereteimet a gyakorlatban is kamatoztathatom. Emellett ez az új feladatkör természetesen új kihívásokat is hozott, amik lehetőséget teremtettek a szakmai fejlődésemre. Ezeket a tapasztalatokat mindenképpen szeretném a Szent Ferenc Alapítványnál végzett munkámban is hasznosítani, hiszen a múzeumpedagógiai foglalkozások jó kiegészítői lehetnek az iskolai oktatás rendszerének, mert alkalmasak arra, hogy bizonyos témákat részletesebben és kötetlenebb, játékos módon dolgozzunk fel.

Azért jelentkeztem a Petőfi Sándor Programra, mert szeretném, ha néprajz mesterszakos bölcsész diplomámmal, múzeumpedagógusi tapasztalataimmal és a néptáncegyüttesekben megszerzett tudásommal tevékenyen hozzájárulhatnék egy külhoni magyar közösségben a magyar identitás és a kulturális értékek megőrzéséhez és erősítéséhez. Remélem, ez a 9 hónap lehetőséget teremt arra, hogy hazatérve azt érezhessem: én is hozzájárultam a magyar kultúra megmaradásához egy olyan területen, ahol ez nem olyan könnyű és magától értetődő, mint itthon, Magyarországon.