Nagytáborral ünnepelt a KáMCSSZ
Az egész valahol ott kezdődött, hogy mentoraim meghívták az ősszel Kárpátaljára utazó 8 ösztöndíjast a jubileumi nagytáborba. A kedves meghívásnak végül ketten tudtunk eleget tenni: Lakatos Lilla (munkácsi/beregrákosi ösztöndíjas) a logisztika altáborban az elengedhetetlen háttérmunkákból vette ki részét, én pedig (beregszászi ösztöndíjas) 22 éves cserkészmúltam miatt az egyik altábori törzsbe kerültem, hétköznapian fogalmazva programszervezőnek. Így, aktív résztvevőként, lehetőségem van személyesebb hangvételben beszámolni a történésekről.
A nagytábor – nevezzük immár Eger várának – 5 bástyára oszlott mesterségek szerint: bognárok, lovászok, pajzskészítők, valamint kádárok (logisztika – ők feleltek többek közt a vitézek élelmezésért), és kovácsok (családos altábor). Rögtön az elején színes vásári forgatagba kerültünk, ki-ki maga készíthette el a vásárfiát. Gyertyaöntés, agyagozás, művészi igényességű csomózás, szalmabábú készítés, nemezelés, szappankészítés, fafaragás… és ha ezek mellett maradt idő, a nyilazást is gyakorolhatták a vitézek. A programok közt szerepelt még sárban kúszós, kötélpályás akadálypálya, de volt ott kirándulás, horgászat (fiúknak), bio-wellness (lányoknak), táncház, nomád építkezés, elmaradhatatlan méta, és ügyességi vetélkedő is. Sőt, még strandra is elmentünk Dobó várkapitány egykori szerednyei birtoka szomszédságába. Mindenképp kihívás volt a szinte rendszeres éjszakai zivatar. A bástya hadnagyaival sorra jártuk a sátrakat, és nyugtattuk a vitézeket, akik közül néhányan első táborukban voltak.
A programok mellett a történet részeként meglátogatta a mi bástyánkat is Dobó, és felmérte a vitézek felkészültségét. Sőt, egyik éjszaka a török ellopta lobogónkat, és csúf pogány lófarkas zászlajával gyalázta meg zászlórudunkat. Cserkész sajátosság a csatakiáltás, amellyel gyakran buzdítottuk egymást. A leggyakrabban használt így szólt: „Eger vára!” – „MAGYAR MARAD!!!”
Szeretnék kiemelni két különleges eseményt. Az egyik a regényből jól ismert Gergő és Vicuska esküvője volt vasárnap. Délelőtt valamennyi bástyán a vitézek ügyességi próbákon mérték össze erejüket (távolba dobás, Toldi-próba), az udvarhölgyek hasonlóképpen (varrás, legények etetése), s mindhárom bástya legtalpraesettebb párosa menyasszonnyá s vőlegénnyé avanzsált. Így este négyes esküvőnek lehettünk tanúi, amelynek lakodalmában fergeteges táncházban mozgathattuk meg lábainkat, illetve táncpartnerünket.
A másik emlékezetes esemény a végső csata volt. A török színes ruhákban vonult fel, míg a 3 bástya vitézei felsorakoztunk a várfal alatt. Dobó és Bornemissza vezénylésével folyt a csata, amelyben vidám csatakiáltásokkal, de leginkább lisztbombákkal pirított oda egymásnak a két had. Mondanom sem kell, hogy a végén a török futásnak eredt (néhány vitéz annyira komolyan vette a helyzetet, hogy szegény logisztika altábor statisztái alig kaptak levegőt, miközben törököt játszva menekültek… pardon. :))
Az említett esküvő vasárnapján Eger vára megnyitotta kapuit a látogatók előtt. Délután került sor az ökumenikus istentiszteletre. Várunkat meglátogatta több köztisztviselő is a Magyar Kormány, a Magyar Cserkészszövetség, a kárpátaljai civilszervezetek és állami hivatalok részéről.
Ez a tábor mindenképp különlegesség volt abból a szempontból, hogy 15 éve nem rendezett a KáMCSSZ nagytábort. S most, hogy 9 város cserkészei közösen táboroztak, néha nekünk, vezetőknek is kihívást jelentett: bár ugyan azt a cserkészetet műveljük, mégis itt máshogy szól a síp, ott máshogy készülünk az ebédre, amott pedig nem szoktunk énekelni akkor, amikor a másik csapat igen. De ettől volt mégis szép, hogy az apró különbségek ellenére egységes volt a kép. Többször kérdeztek, hogy magyarországiként sok furcsaságot tapasztalok-e, de mindig csak azt tudtam felelni, hogy végig úgy éreztem magam, mintha bármelyik otthoni kerületi cserkésztáborban jártam volna.
Eger várában lakni 10 napig remek élmény volt. Leendő ösztöndíjasként pedig kiváló kapcsolatépítés: találkozhattam azokkal a cserkészvezetőkkel, akikkel év közben együtt fogok dolgozni. Ösztöndíjas társam, Lakatos Lilla is megismerkedhetett több gyerekkel, akikkel nem (csak) cserkészprogramokon, hanem táncórákon, népművészeti foglalkozásokon fog találkozni. A nagytábor véget ért, de fülünkben még mindig ott cseng az idők közben módosított csatakiáltás: „EGER VÁRA!” – „MAGYAR MARADT!” :-)
Fényképek forrása: Ilnicky Gabriella és Tegze Anna (KáMCSSZ) valamint saját felvételek
