Csángó mentalitás az 1848-as években
A gyimesközéploki Szent Mária Magdolna Plébánián Málnási Demeter plébános tartott tanulságos történelmi áttekintőt a magyar nép küzdelmeiről és hányattatott sorsáról az 1948-as szabadságharc szemszögéből. Az elhangzottak azóta is egyre aktuálisabbak, tekintve, hogy a járvány is egyre jobban megnehezíti mindennapi életünket.
A miseáldozat bemutatása után a plébános úr a következő, magyarságszeretettől fűtött versrészletet szavalta el Sajó Sándor: Magyarnak Lenni című verséből.
„De túl minden bún, minden szenvedésen,
Önérzetünket nem feledve mégsem,
Nagy szívvel, melyben nem apad a hűség,
Magyarnak lenni: büszke gyönyörűség!
Magyarnak lenni: nagy s szent akarat,
Mely itt reszket a Kárpátok alatt.
Ha küszködőn, ha szenvedőn, ha sírva:
Viselni sorsunk, ahogy meg van írva;
Lelkünkbe szíva magyar földünk lelkét,
Vérünkbe oltva ősök honszerelmét,
Féltőn borulni minden magyar rögre,
S hozzátapadni örökkön – örökre!”
A prédikáció legérdekesebb pontja az a rész volt, ahol a 48-as események hatására bekövetkező parasztlázadást elevenítette fel a lelki atya. A történet szerint az akkor még főleg zsellérekből és jobbágyokból álló gyimesi csángók a forradalom hírének hallatára megtagadták az akkori védelmi adó – taxa protectionalis - fizetését a csíki fennhatóságoknak. Ennek következtében Biális Ferenc főbirtokos embereivel Gyimes felé vette az irányt, hogy behajtassa az adót fias juh formájában, de már Gyimesfelsőlokon ellenállásba ütközött. Szerencsétlenségére egy gyimesbükki nagygazda három gyermekét bőszítette fel, akik elég renitensek voltak ahhoz, hogy hazafele fellázítsák a többi falu népét is: nehogy valaki adót fizessen a földesúrnak, mert azt az új, forradalmi alkotmány eltörölte, és erről királyi végzés is született. Biális Ferenc Gyimesbükkbe érve a falu bírájával előhívatott tíz olyan családfőt, akik nyíltan megtagadták az adó fizetését és avval fenyegette őket, hogy megkötözve a királybíró elé viszik és elítélik őket. Erre válaszul azt ígérték a gyimesbükki nagygazdák, hogy „ők soha többé taxát nem fizetnek, s hozzuk ne menjen valaki zálogolni, akár bíró, akár más, hogy amit kap, tulajdonítsa magának”. Az ezt követő napokban a gyimesbükkiek többször is határozottan felléptek a hatóságokkal szemben, akik egy idő után gúny és nevetség tárgyává lettek. Akadt olyan ház, ahol megmondták, hogy „csak az merészkedjen bemenni, aki az életét nem szereti”. Gyimesközéplokon hasonló állapotokat találtak, ahol szintén életveszélyesen megfenyegették Biálist és az embereit, így haza kellett térjenek, aminek következtében az akkori királybíró kemény szavakkal illette a gyimesiek ellenszegülő magatartását és mélyen elítélte azt. A forradalom leverése következtében sajnos nem érték el a hőn vágyott szabadságot, de mindenképp elindította azokat a társadalmi folyamatokat, amik később biztosították a megérdemelt autonómiát gyimesi csángók számára.
A történet jól szemlélteti a csángók híresen "makuj" mentalitását, ugyanakkor tanúbizonyságot ad a végtelen hazaszeretetükről is. Hiszen egyöntetűen kijelentették, "inkább készek meghalni, vagy a Tatros vize mentén e honból örökösön eltávozni, mert ők nagy terűvel élnek, és ami keveset szántót, kaszálót tartanak, azoknak hasznáért a tulajdonos birtokosnak nagy terhes árendát, azon kívül adót fizetnek, s egyéb közterheket is hordoznak. maguknak pedig semmi tulajdon jószáguk nincs, s így fegyvert nem fognak".
A történelmi visszaemlékezés után a magyar nép szenvedéseiről és megpróbáltatásairól emlékezett meg az egyházközösség a lelki atya szavain keresztül, a forradalom leverése utáni erdélyi falvakban történő magyargyilkosságok fájdalmas felsorolásával zárva a gondolatmenetet.
„Egy alkalommal a riporter arról érdeklődik, hogy tud a magyar annyi szenvedést elviselni, és mégis holnapról holnapra, szebb jövőről álmodik. A riporter a kérdésére válaszként a következőket kapta: amikor a gyermeket meg akarta fenyíteni az édesapja, vagy az édesanyja, a gyerek igen szorosan hozzásimult, és így nem tudott nagyot sújtani az édesanyja, vagy az édesapja. Mi is ezt tettük, és ezután még inkább ezt kell tennünk, jó szorosan Istenhez kell simulnunk.„
Isten éltesse Málnási Demeter plébános urat, aki ezen a héten ünnepelte születésnapját!
