Hempörög, mint Jankó kakasa

Szerencsémre azonnal segítségemre sietett néhány olyan ember, aki a település folklórkincsének megőrzését szintén fontosnak tartja, így a kisorosziak aktív segítségével sikerült összegyűjtenünk jó néhányat.

Minden olyan szóbeli alkotást, amely mondanivalóját egy-egy találó kifejezésbe vagy mondatba sűríti, a proverbiumok[1] műfajába sorolja a szaktudomány (Voigt 1998: 304). A köznyelv ezt a kifejezést nem ismeri, leginkább szólásnak, közmondásnak vagy szólásmondásnak nevezi, már ha nevezi. A legtöbb esetben használója ugyanis nincs is tisztában azzal, hogy beszéd közben szólást vagy közmondást használt. Mert ezek a hagyományos szókapcsolatok szerves részét képezik őseiktől örökölt szókincsüknek, így az élő beszédben természetes részei egy mondatnak.

Míg a folklórműfajok többsége valamilyen megfelelő alkalomhoz kapcsolódik, nem, vagy csak ritka kivételként igaz ez a proverbiumokra. Egy szólás, közmondás nem él önállóan, mint egy ballada, monda, mese vagy adoma. Csak adott szövegkörnyezetben és szituációban fordul elő, általában beszélgetések során, egy éppen akkor tárgyalt helyzetre való reagálásként (Ujváry 2002: 141). Ennek ellenére olyan határozott tartalommal, formával és stílussal rendelkező önálló alkotásoknak tekinthetők, melyeket előadója értő közönsége előtt használ (Voigt 1998: 306).

Feltételezhetően minden proverbium mögött egy olyan hajdani esemény története elevenedik fel, amelyben egykor létező hősével történt esemény tanulsága vagy különlegessége az, amely magát a szólást vagy mondást megfogalmaztatja. Kialakulásuk és fennmaradásuk folyamata leginkább talán a helyi szólások estén érhető tetten, ahol sok esetben a szólásként megőrződött történet eredeti cselekménye és személye is a közösségben általánosan ismert.

A lokális szólásokhoz szinte mindig „helyi esemény, többnyire tréfás, adomaszerű történet fűződik. Ilyen példák mindenütt előfordulnak. Ezek értelmezése a hallgatóság számára az eset ismerete miatt nem kíván magyarázatot. A szólás csak akkor válik el szövegkörnyezetétől és kerül egy másik műfajba, amikor a szólást nem ismerő személy rákérdez vagy az elbeszélő önmagától is elmondja szóláshoz kapcsolódó esetet.” (Ujváry 2002: 142) Ma is élő folklórműfaj, minden településen, minden élő közösségben, így a Torontál megyei Kisoroszon[2] (Torontáloroszi) is él és virágzik. Az összegyűjtött, és alább olvasható kisoroszi szólásanyag közel sem teljes, bizonyosan bővíthető lenne.

                                                                         ***          

Hempörög, mint Jankó kakasa

Valamikor az 1960-70-es években történt, hogy Barna János kisoroszi lakos pálinkát főzött udvarán. Mikor nem figyelt oda, kakasa bele-belekortyolt a lecsöpögő nedűbe, amitől úgy berúgott, hogy az udvar közepén fetrengett. Azóta mondják Kisoroszon a részegségében tántorgó és eleső emberre, hogy hempörög, mint Jankó kakasa.

Adatközlő: Lackó Csaba, Kisorosz

Gyűjtés helye: Kisorosz (Torontál megye)

Gyűjtés ideje: 2019. december 17.

Átesett, mint Géni János a nagyteknőn

Vass öregapámnak négy fia volt: Ferenc bátyám, Jóska bátyám, édesapám, és János bátyám. Öregapám második fiával, Jóska bátyámmal Kisoroszon, a Kácsa utcában közös kis házat épített a múlt század harmincas éveinek elején. Az első ház volt az utca jobb oldalán, szoba – konyha – nyári konyha beosztással. Jóska bátyámék az utcai szobában, míg nagyszüleim a konyhában laktak. Az eset, melyre ma is szólás emlékezik Kisoroszon, ebben a házban történt az 1950. esztendőben.

Tudnivaló, hogy Jóska bátyám nagyon szeretett kártyázni. A közeli szomszédok és legénykori barátai voltak kártyás cimborái: Fehér András bácsi, Fehér Jani bácsi, Berta Pista bácsi, Zonai Jóska bácsi és Géni Berta János bácsi. Hatosban játszottak mindig.  Ezekre az alkalmakra Géni János bácsi gyakran magával vitte Vili fiát is. Így volt ez akkor is, mikor az egyik vasárnap este a társaság tagjai szokás szerint az első szobában verték az asztalt. A kisfiú egy idő után a sarokban elszundikált, miközben kint jó eső esett. Szilém, aki a konyhában aludt öregapámmal, felkelt és kitette a nagyteknőt a csorgásba, mert esővizet akart gyűjteni a rendes hétfői nagymosáshoz.

A kártyás társaság este tíz órakor befejezte a játékot, és hazafelé készülődött. János bácsi felébresztette Vili fiát, és elsőnek indultak haza. A szobából csak a koromsötét konyhán keresztül lehetett kimenni. Szilém felébredt az ajtónyitogatásra, és felhívta a figyelmét a társaságnak a csurgásba kitett nagyteknőre. Csakhogy mire elmondta figyelmeztető szavait, János bácsiék már kiléptek az ajtón, bele a még nagyobb sötétségbe. Fia kezét fogva, mit sem látva tapogatózott kifelé, mikor megbotlott a vízzel félig telt nagyteknőben. A gyermek kezét elengedve szerencsésen esett át rajta, hiszen a csonttörést megúszta, csak jobb felső karja fájt néhány napig. János bácsi és a nagyteknő esetéből pedig máig élő szólás lett a faluban: átesett, mint Géni János a nagyteknőn.

A szólást 65 éve ismerem.  A történet első hiteles közlője az 1905-ben született apai nagybátyám, Vass József volt, akinél a szólás cselekménye történt. Jóska bátyám 1961-ben családostól kivándorolt Ausztráliába. 10 esztendő múlva, a Péter-Pál napi templombúcsú előtt 1-2 héttel, ángyommal együtt hazalátogattak három hónapra. Minden testvérnél 1-1 hónapot szándékoztak tölteni, és így is történt. Az első hónapot a szüleimnél töltötték. Én akkor épp házépítés előtt álltam, és az egyik nap Kikindán volt dolgom ez ügyben. Mikor hazaértem, meglátogattam édesapámékat és elmondtam, hogy Kikindán mit végeztem. A beszámoló végén elégedetten állapítottam meg: na ezen is átestem, mint Géni János a nagyteknőn. Jóska bátyám kissé csodálkozva, de komolyan felém fordult és nekem szegezte a kérdést: - Gyerek, te ezt honnan tudod?  Elmondtam neki, hogy ez szólássá vált Kisoroszon. Ha valaki valamilyen nagyobb munkát elvégez, átesik rajta, akkor gyakran szokták mondani.   Aztán tudod-e, hogy ez hol történt? – kérdezte tőlem. Persze én nem tudtam. Jóska bátyám rám emelete tekintetét és röviden azt felelte: - Nálam, a Kácsa utcában.

A másik hiteles közlő pedig az 1942-ben született Géni Berta Vilmos, ennek a bizonyos Géni Jánosnak a fia, a történet kisfiú szereplője. Vele 2020 áprilisában beszéltem erről először, ma Királyhalmán él. Mindketten egyformán mondták el nekem a történetet.

Gyűjtötte és lejegyezte: Vass Ferenc

Gyűjtés ideje: 2020. április 8.

Gyűjtés helye: Kisorosz (Torontál megye)

Adatközlők:

Vass József, Kisorosz

Géni Berta Vilmos, Kisorosz

Megtalálta, mint Piri Péter felesége hangját

Piri Péter és Tera gyakran összevesztek, mert Péter sokszor nézett a pohár fenekére. Ezek után bizony négy-öt napig sem szólt hozzá a felesége. Az egyik ilyen alkalommal Péter már nem bírta a hallgatást, ezért világos nappal lámpát gyújtott a szobában, és bőszen keresni kezdett. Kipakolta a szekrényt és még az ágy alá is bebújt. Tera egy idő után nem bírta tovább és megkérdezte tőle:

- Mi a fenét keresel?

- Hát a hangodat! Hogy szólalj meg már egyszer! – felelte Péter.

Gyűjtés ideje: 2020. április 4.

Gyűjtés helye: Kisorosz (Torontál megye)

Adatközlő: Tomas Annamária, Kisorosz

Fújják el a lámpát kendtek, ha elmennek

Nagy Jóskáék minden este átjártak a szomszédba beszélgetni, de bizony nem tudták, mikor illő hazamenni. A házigazda és családja már nyugovóra tért volna, de hiába ásítottak nagyokat, hiába emlegették a hajnali kelés közeledtét, a vendégek csak nem akartak hazamenni. Végül a házigazda így szólt: - Fújják el a lámpát kendtek, ha elmennek!

Ebből megértették végre, hogy ideje hazamenni. És ma is megérti Kisoroszon bárki ezt a szólást, ha olykor elhangzik.

Gyűjtés ideje: 2020. április 4.

Gyűjtés helye: Kisorosz (Torontál megye)

Adatközlő: Tomas Annamária, Kisorosz

Híg, mint az öreg Kothencz tökfőzeléke

Apai nagyapám húga, Kéri Erzsébet 1910-13 körül született Kisoroszon, és a tóbai Német Sándorhoz ment feleségül. A Kisoroszra költöző Sándort ragadványnevén azonban mindenki leginkább csak Kothencz Sándor néven ismerte. Igen csak viccelődős, minden hájjal megkent ember volt. Mivel szerette a bort, néha eljárt a falusi kocsmákba is.

Történt egyszer, hogy egy vasárnap felesége tökfőzeléket készített ebédre, mellé egy-egy szelet hússal. Bizony Kothencz sógor úgy elborozgatott a cimborákkal, hogy még vacsorára se ért haza. Az asszony így a gyerekek és maga közt elosztotta részét, és megették. Utána elmosogatott, és a szokásos módon, a sparhelt szélén hagyta a mosogatóvizet, hogy majd másnap reggel beöntik a disznónak a moslékot.

Ő a gyerekekkel már aludt, mikor megjött a férje. Reggel a mámoros férj hízelegve odaállt a felesége elé és mivel ludasnak érezte magát a vasárnapi kocsmázás miatt így szólt hozzá: - Hékám, nagyon finom volt a tökfőzelék, csak kicsit híg volt a leve. Megette ittas állapotban a moslékot.

Azután terjedt el – több változatban is - a szólás a faluban, ha valakinél hígabbra sikerült az étel, hogy: Híg, mint az öreg Kothencz tökfőzeléke! Hígra sikerült, mint az öreg Kothencz tökfőzeléke! Finom, csak híg, mint az öreg Kothencz tökfőzeléke!

Gyűjtés ideje: 2020. április 20.

Gyűjtés helye: Kisorosz (Torontál megye)

Lejegyezte: Orosz szül. Kéri Zsófia, Kisorosz

Felhasznált irodalom:

Szemerkényi Ágnes: Közmondás és szólás (proverbium). In: Magyar Néprajz V. Népköltészet. Akadémiai Kiadó. Budapest, 1988. 213-237.

Ujváry Zoltán: Szólások és közmondások. In: Gömöri magyar néphagyományok. Herman Ottó Múzeum, Miskolc, 2002. 141-146.

Voigt Vilmos: Kisepikai prózaműfajok. In: Voigt Vilmos (szerk.): A magyar folklór. Osiris Kiadó. Budapest, 1998. 303-311.