Vége jó, minden jó volt
A május első hetében tartott megbeszélésen felmerült bennem az ötlet, hogy lehetne akár egy mesesorozatot is csinálni, úgy, ahogy régen a rádiókban hallani lehetett az esti meséket. Kiskorom egyik nagy kedvencére esett a választásom, Benedek Elek: Vége jó, minden jó című meséjére, ami már a program kezdetén is motoszkált a fejemben. Régen az este háromnegyed nyolcat mindig izgatottan vártam, valahogy olyan volt, mintha ma egy újabb részt nézhetnék meg a kedvenc sorozatomból. Reméltem, hogy más gyerekekből vagy akár felnőttekből is ki tudjuk majd váltani ezt az érzést.
A történet egyébként rendkívül izgalmas és fordulatos, kicsit hasonló Lázár Ervin meséihez abból a szempontból, hogy éppúgy lehet izgalmas a felnőtteknek is, mint a gyerekeknek. A történet egy bűbájos asszony és egy ember szerelméből született fiúról szól, akit megátkoz a Bűbájosok királya, mert nem tetszik neki, hogy az anyja egy emberbe szeretett bele. Ennek köszönhetően a gyönyörű szemű és arcú, kedves kis fiúcska rettenetesen csúffá változik, csak csillogó-villogó szemei maradnak meg. Ezt az átkot egyedül csak egy hétszer szép királykisasszony, Mirkó király lánya veheti le róla, ha az övé lesz. Persze a királylánynak esze ágában sincs hozzámenni egy ilyen csúfsághoz. A történet innentől Bűbájos küzdelméről szól a királykisasszony szerelméért, és ha csak ennyi lenne, talán ez is csak egy egyszerű mese lenne. Azonban Benedek Elek nem egy egyszerű mesét írt. A Vége jó, minden jó megismertet minket a Nagy Bűbájossal, aki a fiú legfőbb segítője, Szikrával, aki a szerető hűség mintaképe, egy potrohos Mézkirály is elénk kerül, aki nem rossz, nem gonosz, de nem érdemli meg a királykisasszonyt, és persze kapunk egy Tündérkirálynőt, aki a leány keresztanyja és olyan csudálatos fát nevel, ami halált hoz az össze bűbájosra. Meg persze sok-sok érdekes mellékszereplőt és olyan epizódokat, amelyek igazán színessé és szívmelengetővé varázsolják a történetet. Végigkövethetjük a hétszer szép leány érzéseit a félelemtől, a szánalomig, ami sajnálattá szelídül, végül pedig szeretetté változik. Szeretetté, ami képes megváltani és megváltoztatni akármilyen átkot.
Az ötletemet a többiek lelkesen fogadták és Bucz Júliával, a program fő koordinátorával megegyeztünk, hogy a kezembe veszem a szervezést. Végül egy hétben állapítottuk meg a mesemaraton idejét, ami elsőre reálisnak tűnt a választott történetet feldolgozására. Természetesen egy egész hétnyi mesélés nem jutott volna rám, mert rengeteg lelkes jelentkező állt még sorba. Így megkérdeztem a projektben részt vevő társaimat és azonnal akadt is négy lelkes jelentkező Tóth Noémi, Vörös Árpád, Kovács János és Czine Attila személyében. Felosztottuk a részeket egymás között és nekifogtunk a mesélésnek. Útközben aztán kiderült, hogy bár tudtam, hogy nem rövid a mese, felolvasva még kicsit hosszabb, mint amire számítottunk. Mivel a szombati napok a szoba-meséké, maradt az 5 nap és így lett a tervezett 25 perces részekből néhol háromnegyed óra, néhol pedig egy óra is. Ez azonban senkit nem tántorított el, főleg miután két új taggal is gazdagodott a csapatunk Nagy Emese és Techet Gábor személyében, és az első meg az utolsó napot így felosztottuk 1-1 részre.
Rengeteget dolgozott vele mindenki, Tóth Noémi keddi napja pedig különösen nagy fénypontja volt a munkánknak, hiszen neki tanítványait is sikerült bevonnia egy nem éppen egyszerű történetmesélési folyamatba.
A visszajelzésekkel kapcsolatban vegyes érzéseim vannak. A csapat tagjainak általában nagyon tetszett a történet, hiszen ők nem ismerték korábban, így kicsit ők is visszarepülhettek gyerekkorukba a mesélés és a hallgatás által. Kétségtelen, hogy ők nagy szeretettel és lelkesedéssel dolgoztak a közös projekten. Mesélőtársaink részéről úgy éreztem, szintén nagy várakozás előzi meg a hetet: kíváncsiak voltak, mit tudunk kihozni egy ekkora meséből. Másrészről úgy érzem a jövőben figyelembe kell vennünk bizonyos tényeket: annak ellenére, hogy a munkánk során értékes és izgalmas dolgot sikerült létrehoznunk, a nézettség csökkent. Véleményem szerint egy egyszerű mesét, ami 10 percig tart sokkal inkább megnéznek az emberek, hiszen az az este része lehet, míg egy 1 órás mese már külön program. A gyerekeknek, akik a mai világban már sokkal kevesebb mesét hallgatnak, mint régen, ehhez talán nincs is türelmük, bármennyire is izgalmas a történet. Számomra fontos tanulsága volt ez az elmúlt egy hétnek.
Ennek ellenére bízom abban, hogy sokaknak tudtunk élményt adni a mese által. Hiszem, hogy értéket hoztunk létre azáltal, hogy Benedek Eleknek egy kiváló, de kevésbé ismert meséjéből videósorozatot készítettünk. Remélem társaim és hallgatóink is hasonlóan éreznek és a Vége jó, minden jó történet méltó lezárása lett egy nagyszerű kezdeményezésnek!
