Ösztöndíjasként mielőtt a délvidéki célterületeikre érkeztünk volna, a programban egyedülálló módon, közösen, a Magyar Nemzeti Tanács vendégeként két hetet Szabadkán töltöttünk. Ez idő alatt megismerhettük a MNT különböző tevékenységi köreit, belesegítettünk a háttérben történő munkafolyamatokba, de emellett alkalmunk nyílt arra is, hogy a várost bejárjuk úgy, hogy második hét végére már otthonosan mozogjunk benne. Ehhez az is hozzájárult, hogy az első munkanapunk után Tóth Borisz vezetésével városnéző túrára invitáltak bennünket, melynek megszervezését ezúttal is köszönjük!
Szabadka, Vajdaság második legnagyobb városa, mindössze 10 kilométerre fekszik a magyar-szerb határtól. A történelem viszontagságait kiálló város fejlődésének első fontosabb mérföldköve az volt, amikor 1779 szeptember elsején történő szabad királyi várossá vált. Viszont az igazi nagy változást az Osztrák-Magyar Monarchia 1867-es létrejötte hozta el. A következő évtizedekben a vasúthálózathoz való csatlakozás, és az ebből következő gazdaság fellendülése hozzájárult ahhoz, hogy a polgáriasodó Szabadkát fokozatosan ellepjék a csodás paloták, középületek és terek, az ottlakók és a látogatók örömére.
A kialakuló társadalmi élet nagy erőfeszítéseket tett a város művelődési életének fejlesztésére, sorra emelte a közművelődést szolgáló épületeket. A városkép formálásában nagy szerepet játszott a település vegyes nemzetiségű lakossága, ugyanakkor erre a folyamatra befolyásoló tényezőként hatott a helyi nagygazdák döntése, akik a városfejlesztés pénzügyi forrásai felett rendelkeztek. Ennek következtében Szabadka soha nem vált igazán polgáriasodott várossá, megőrizte mezővárosias jellegét. A város látképét uraló stílus a századforduló újításainak köszönhető: az ipari forradalom hozta el ide, és szecesszióként vált ismertté. Szabadkán különösen felismerhetően jelent meg, mint egységes magyar stílus, formálta az utcák hangulatát.
A sétát érdemes a Raichle-palotánál kezdeni - nemcsak azért, mert központi elhelyezkedése révén közel fekszik számos más szecessziós remekműhöz, mert a Szabadkára vonattal érkező látogató ezzel az épülettel találkozik először. A messziről felismerhető, homlokzatáról mézeskalács házra emlékeztető palota jelenleg a kortárs galériának otthont ad otthont. Tervezője Raichle Ferenc nem egy közintézmény számára tervezte az erdélyi népművészetből inspirálódó palotáját, hanem saját családi otthonának. Erre a bensőségességre utal a szív motívum felhasználása, amely több formában és kivitelezésben is megjelenik az épületen. Leglátványosabban a kovácsoltvas kapun látható, üzenve azt, hogy aki Raichlékhez érkezett látogatóba, nem csupán egy házba, hanem a család szívébe is betért. A palota építésekor 1904-ben nem csak díszítésével és színeivel hirdette egy új korszak eljövetelét, hanem összkomfortjával is: télikerttel, bálteremmel, valamint beépített fürdővel és toalettel szolgálta a lakók kényelmét. Sajnos a család nem sokáig élvezhette gyönyörű otthonukat: Raichle Ferenc vállalkozása négy évvel a beköltözésük után csődbe ment, az épületet berendezéseivel együtt elárverezték, a család pedig Szegedre költözött.
A Raichle-palota jobb oldalán, közvetlenül a szomszédban két bérház található egymás mellett. Érdekessége, hogy mind a kettőt Sonnenberg Salamon megbízásából építették 1910-ben, viszont a két külön építész Straussburger Izidor és Gombos Lajos tervezte őket. Strassburger háza a bécsi szecessziót követi magyaros díszítő elemeket használva, míg Gombosé a magyar stílusát egyik legszebb szabadkai példája. A színes Zsolnay kerámiákkal, magyar motívumokkal tarkított palota ma Magyarország Szabadkai Főkonzulátusát szolgálja ki.
Az utca túloldalán terül el a Raichle Park, melynek szélén áll a Gyermekszínház épülete. Onnan kezdve a Városháza irányába, a korzón végig sétálva számtalan izgalmas építménybe botlunk.
Elsőként a bal oldalon látható Kereskedelmi Bank palotája érdemel figyelmet. Ma már lakások és üzlethelységek találhatóak benne, ám eredeti funkciójáról a homlokzat apró részletei árulkodnak. A főhomlokzaton és a kapun is megjelenő kaptár motívum a takarékosság jelképe, a mogyorót tartó mókus domborműve az értéket és a gyűjtögetést jelképezi. A főablakot szegélyző, előző szimbólumokhoz képest nehezebben értelmezhető, de annál dekoratívabb baglyokat imitáló sorminta pedig arra int bennünket, hogy a pénzt nem elég félre tenni, bölcsen is kell vele bánni! Az épületet Komor Marcell és Jakab Dezső tervezte meg 1907-ben - a zsinagóga után, de még a városháza előtt.
A banki palotának által, egy könnyedebb külsejű, a Jugendstil vagyis müncheni szecesszió jegyeit viselő ház áll. Megfigyelhető, hogy eredetileg nem a szecesszió stílusában tervezték meg, az építésekor még klasszicista épület 19. századi homlokzatát Mačković Titus, a város főépítésze adaptálta a kor ízlésére1904-ben. Egykoron az Arany Bárány Szálló működött benne, mely név talán ebben a formában nem cseng olyan ismerősen, de ha azt mondjuk sárszegen Vajkay Ákos itt fogyasztotta el a bográcsgulyást, borjúszegyet és vaníliás metéltet, akkor a szépirodalom kedvelőinek derenghet valami. Ugyanis Kosztolányi Dezső, Szabadka híres szülötte, gyakran megfordult a szálló kávéházában, és innen merített ihletet Pacsirta című regénye sárszegi nagyvendéglőjének, a Magyar Királynak megformálásához.
A főtérhez felé közeledve már emelkedik az előttünk a monumentális városháza, de még mielőtt még odaérnénk, érdemes egy kitérőt tenni a Városi Könyvtár irányába. Most nem a bejáratnál görnyedő atlaszokra helyezzük figyelmünket, hanem a szomszédban álló, elsőre tájidegennek ható bérházra. A mára már megviselt állapotban lévő városi bérpalotát 1912-ben építette az akkor még ismeretlen Vadas Pál. Letisztult, geometrikus formák és díszítések alkotják, melyek a szecesszió egy másik iskolájának, a kései bécsi stílus a jellegzetességei.
Visszatérve a Városházához, Szabadka központjának és szimbólumának, méretéhez és díszes építészetéhez képest, csak két évre volt szükség Komor Marcell és Jakab Dezső tervei alapján elkészüljön. A 1908 és 1910 között történő építkezést Bíró Károly, az akkori polgármester rendelte el, a neki emléket állító szobor a Városházára néz.
Az épület a magyar szecesszió befejező korszakának remeke, egyúttal a magyar nemzeti stílus utolsó megnyilvánulása. Ekkora már az európai építészet a letisztultabb irányvonalak felé kezdett fordulni. A hatalmas, 6000 négyzetméterű épület 76 méter magas tornya a város minden pontjáról jól látható. A benne lévő kilátóból csodálatos kilátás nyílik Szabadkára és környékére, elbeszélések szerint tiszta időben akár Szegedig is ellátni. A földszinten üzlethelyiségek működnek, érdemes kiemelni a sarkon helyezkedő gyorséttermet, mely helyiségnek eredeti funkciója kávéház volt. A századfordulón Szabadkán virágzott a kávéházi kultúra, ha betérünk, az eredeti szecessziós elemeket megőrző enteriőr segítségével képet kaphatunk arról, hogy a korabeli polgár milyen miliőben kívánta szabadidejét tölteni. Az épület tetejét a világhírű pécsi Zsolnay-kerámia fedi, az eozin és pirogránit elemek emellett a belső tereket is díszítik. A főbejárat az északi oldalon, a Kék-szökőkút előtt található.
Belépve egy hatalmas csarnokban találjuk magunkat, amelyet különböző mesterségeket ábrázoló kerámiákkal van díszítenek. A grandiózus lépcső az első emeletre vezet, a Városháza egyik legfontosabb terme, a Nagy díszterem kapott helyet. Falait szlavóniai tölgyfa deszkával borítja - ugyanaz az anyag, mely az Országházat is ékesíti. A terem pazar festő- és famunkáival a magyar népművészet motívumkincse előtt tiszteleg. Különösen figyelemre méltó a 16 darab, magyar uralkodókat ábrázoló ólomüvegablak. A vitrázsokat Róth Miksa híres üvegfestő és mozaikművész készítette Nagy Sándor festő kartonjai alapján, melyeket ma a Gödöllői Múzeum őrzi. A díszterem ad otthont a városi tanács üléseinek, emellett esküvői szertartásokat, kulturális esteket és díjátadókat is tartanak benne.
