A multikulturális Brassó iskolatörténeti dokumentumai
Értékes helytörténeti források, dokumentumok a 19 századból, a kiegyezés utáni prosperáló évtizedekből, és későbbről, az első és második világháború utáni román államhatalmi érából. Három nyelvvel találkozunk a dokumentumok böngészése közben: magyar, német és román. A három fő erdélyi etnikum, a magyar, a szász német és a román nyelvi, kulturális, társadalmi presztízse, lehetőségei, megítélése a trianoni békediktátum után alapvetően megváltozott.
A 20. század első két évtizedét követő, gazdaságilag és társadalmilag is depresszív évtizedekben a román elem teljes mértékben túlsúlyossá vált, abszolút felülírta a szász-németet, az 1990-es évekre végül teljesen elsorvasztotta, ugyanakkor a sokáig szenvedő, magára találni nem tudó magyart passzív, nagyvárosi szórványsorsba taszította (Brassóban, Temesváron, Kolozsváron és más városok), egyszerűen számarányával, tömegének erejével perifériára kényszerítette.
Pontosabban, a nacionalista, központosító, magyarokkal szemben még mindig komplexusos államhatalom Erdélyben erre használta a betelepítéseket, és egyéb államhatalmi eszközöket, hogy megváltoztassa a nemzetiségi arányokat a románok javára. Ez mindenkor nagyon sikeres volt, és a „természetes” asszimiláció talán még sikeresebb a vegyes házasságok következményei egy-két-három nemzedék után. 1910-ben a városnak 41 056 lakosa volt, ebből 17 831 (43,43%) magyar, 11 786 (28,71%) román, 10 841 (26,41%) német. Amikor azt állítják, hogy Brassó a román államhatalom előtt sem volt magyar többségű, belenyugvás helyett elő kell venni a történelmi forrásokat, és megmutatni, előadni a tényeket.
A 18. században viszont és a korábbi évszázadokban szász-német többségű volt. Nyírő József, Székelyzsomboron (akkor még Zsombor) született 1889. július 28-án. Az apja neve Nyírő Mihály, a helyi római katolikus elemi iskola igazgatója volt. Az anyja neve Incze Amália; a korabeli polgári anyakönyvezésben az apa neve, személye, nemzetisége (származás, név és anyanyelv szerint), vallási-felekezeti hovatartozása, foglalkozása volt fontos. Az egyházi anyakönyvezésnél, az egyházi matrikulában (születési, házassági és halálozási anyakönyvek) az anya adatai is szerepeltek. Minden nemzeti közösségnek szüksége van egy felelős értelmiségi rétegre, jól képzett, művelt, olvasott, a szakterületüket értően bemutató oktatókra, tanárokra, szórványban különösen, ahol a nyelvromlás egyben a gondolkodás, az önkifejezés esélyeinek romlását is jelentheti. Ezek az iskolatörténeti dokumentumok arra a korszakra (körülbelül a 19. század második fele, 20. század első negyede) nyitnak bepillantást, amikor még társadalmi, nyelvi és kulturális értelemben arányban, egyensúlyban élt egymás mellett a város lakosságát alkotó három fő nemzeti közösség.
