A beszélgetéshez jó kiindulópontot nyújtott a nemrégiben Négyfaluban megrendezett újságíró-tábor, amely során a közösség tagjai megtapasztalhatták, hogy a barcasági csángó falvak helyzete mennyire átláthatatlan egy nagyváradinak, de akár még egy kolozsvárinak is. Nem véletlenül kezdtük tehát a beszélgetést egyfajta identitás-meghatározással: ki hogyan mutatja be magát?
A Barcaságot a maga tíz csángó falujával aztán nemcsak a földrajzi, hanem a történelmi térképre is felhelyeztük. A különböző történelmi korok jellegzetességeit, folyamatait tekintve könnyű volt eljutni a szórvány és a diaszpóra fogalmaihoz, rávilágítani azok jelentésére. Ami a négyfalusi magyarságot illeti, a jelenlévő (nem kis számban lévő) fiatalok azzal szembesültek, hogy a csökkenő létszám ellenére is egyfajta tömbhelyzetben él a helyi közösség, amennyiben más szórványközösségekkel (pl. Fehér megyeiekkel) hasonlítjuk össze.
A hasonló felismerések is segíthetnek abban, hogy továbbra is a magyar oktatást válasszák, hogy igyekezzenek magyar közösségekbe járni, illetve az anyanyelvet minél helyesebben használni. Ennek érdekében állítottunk össze különböző feladatokat, mintegy játékként a szavakkal, de egy-egy tipikus nyelvhelyességi feladat során megbeszélhettük a helyesírás nehézségeit is, amelyek azonban nem csak a szórványlétre jellemzőek.
A dátumok helyesírása, a helyragok helyes használata nemcsak a négyfalusi fiataloknak okoznak több-kevesebb problémát, hanem a tömbmagyarságnak, de még az anyaországiaknak is. Természetesen megkerülhetetlen volt a jövevényszavak beszivárgása, azaz a román szavak használata. Vannak olyan szavak, amelyeknek magyar megfelelőjét nem is ismertük, így értelemszerűen a román szó honosodott meg.
Néha az (akár helytelenül is) átvett szónak – pl. borkán – kialakult a sajátos magyar kiejtése: borkány. A példákat sorolni lehetne, de szerencsére mindenki tudta a feladatokban felsorolt román szavak magyar megfelelőjét, és talán egy-egy ilyen beszélgetés is segít abban, hogy mindenképp a magyar megfelelőt használják.
Természetesen nem maradtak el a beugrató kérdések sem, hiszen amikor éppen az jelent meg a képernyőn, hogy melyik a helyes: mensz vagy mész, akkor nem feltétlenül volt egyértelmű a válasz. Sőt, néhányan ekkor szembesültek a tájszóval, mások félszegen vallották be, hogy éppen csúfolják is a szó használatáért. Szóval, a helyesírás és az anyanyelv helyes használata mégsem mindig egyértelmű.
Természetesen a feladatok jó szórakozási lehetőséget is nyújtottak, és egy-egy köznyelvi kérdésnél megnyugtatóan hathatott az is, hogy a magyarországi Nyelvtudományi Intézet vezetője szerint nem helytelenek azok a köznyelvi fordulatok, amelyek egyébként az irodalmi nyelvben azok lennének: például a "suksükölés", azaz látja az ajtót helyett lássa az ajtót.
Magától értetődik, hogy mindemellett ismerni kell a helyes kifejezést is, és ha játszunk a szavakkal, a kifejezésekkel, a szólásainkkal, akkor nemcsak a helyesírást, a helyes kifejezést tanuljuk meg, de felismerjük tájnyelvi sajátosságainkat is.
