Jelenlegi hely

Megemlékezés a Magyar Szórvány Napjáról és a Magyar Nyelv Napjáról Medgyesen

/ Varga Emese Anna /
varga.emese képe
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség Szeben megyei szervezete és a Medgyesi Magyar Demokrata Ifjúsági Szövetség 2015. november 13-án, 18:00 órától, a Magyar Szórvány Napja és a Magyar Nyelv Napja alkalmából ünnepséget szervezett Medgyesen, a Millenium-Házban. Az ünnepségen fellépett Ferencz Orsolya, PSP ösztöndíjas, énekművész Operett és Magyar Népdalok című műsorával.
Balázs Botond, a Medgyesi MADISZ elnökének köszöntőbeszéde az ünnepségenBisericaru András, a Báthory István Iskola diákja Tóth Elemér: Vers az anyanyelvről című költeményét adta előVarga Emese előadásában a közönség meghallgatta Gyimóthy Gábor : Nyelvlecke című verséFerencz Orsolyának köszönjük a színvonalas és szívet melengető előadást

 

„…a magyar nyelv olyan, mint a terméskő, egy tömbből van, amin az idő vihara egyetlen karcolást sem hagyott. Nem naptár ez, amely a korok változásához alkalmazkodik. E nyelv a legrégibb és legdicsőségesebb emlékműve a nemzeti önállóságnak és szellemi függetlenségnek.”

(Sir John Bowring)

 

A minden évben hagyományosan országos szinten megrendezett Szórvány Nap mellett, idén Románia által is elfogadott Magyar Nyelv Napján, november 13-án a medgyesi közösség is együtt ünnepelte magyar összetartozását.

A hagyományteremtő rendezvényen Szeben megye egyetlen önálló magyar nyelvű iskolája, a Bárthoy István Általános Iskola diákja Bisericaru András szavalatai emelték az esemény színvonalát. A jelenlévők Tóth Elemér: Vers az anyanyelvről, Bódás János: Valahol ki van jelölve helyed… című versét, valamint Varga Emese, a Petőfi Sándor Program medgyesi ösztöndíjasa előadásában Gyimóthy Gábor: Nyelvlecke című versét hallgatták meg.

„A magyar nyelv, anyanyelvünk elválaszthatatlan és nélkülözhetetlen része mindennapjainknak. Magyarul közöljük mondandónkat, magyarul értjük meg egymást, életünkben először magyarul szólalunk meg, magyarul kérünk, magyarul örülünk, magyarul szomorkodunk. Édesanyánk magyar nyelven tanít minket, magyarul tanulunk az iskolában. A magyar nyelv biztos tudásának birtokában sajátítjuk el az idegen nyelveket.”- hangzott el Balázs Botond, Medgyesi MADISZ elnökének köszöntőjében. Anyanyelvünk használata a mindennapjainkban nem hangsúlyozható eléggé, hiszen nemzeti összetartozásunk és magyarságtudatunk megőrzésének és erősítésének alapköve.

Ferencz Orsolya, a Petőfi Sándor Program segesvári ösztöndíjasa előadása során a közönség bepillantást nyerhetett az operett világába, a Csárdáskirálynő, Marica grófnő, a Tatárjárás fülbemászó dalain keresztül. „Kálmán Imre, az operett irodalom egyik legnagyobb mestere volt. Úgy tartják számon, mint a bécsi operett új életre kelését, méghozzá magyaros dallamokkal. A csárdás, a palotás meghódította a világot.” Ferencz Orsolya nagyszerű előadásában mindezt megélhette a helyi közönség.

„Egy nemzet létezésének egyik nélkülözhetetlen alapköve az anyanyelv. Szórványban nagy erőfeszítéseket teszünk ennek megtartásában, használatát a mindennapokban fontosnak tartjuk és minden, amit teszünk, az anyanyelv körül forog. Szerintem egy lépésnek nevezhetjük a kulturális autonómia megélésében, biztosításában.”- nyilatkozta Balázs Botond az ünnepséggel kapcsolatban.
A műsor után a szervezők szeretetvendégséggel fogadtak minden résztvevőt, egy újabb alkalmat teremtve arra, hogy a magyar öntudatuk és összetartozásuk megerősödjön.