Az ünnepi szentmisén az intézet rektora, Varga János kiemelte: „Amikor Máriát, Jézus édesanyját tiszteljük, akkor a megtestesülést tiszteljük, az ebben való emberi szerepet, lehetséges közreműködést.” Szentbeszédében hangsúlyozta továbbá, hogy Mária győzelmes asszony, akinek része van a Fia végső győzelmében, és mint ilyen a mi égi édesanyánk. Szent István király is ezért bízta rá az országot és a nemzetet. „Teljes odaadással kell a mennyei édesanyánk iránt lennünk, és ennek meglesz az eredménye” – biztatott Varga János.
A szentmise után, ahogy azt a jelenlévők megfogalmazták, „megrendítően szép” műsor keretében hajtottunk fejet az aradi vértanúk emléke előtt. A bécsi székhelyű Kaláka-Club és a Pázmáneum közös szervezésében rendezett esten e sorok írója, a Petőfi Sándor Program egyik ausztriai ösztöndíjasa 14 gyertyát helyezett el az oltár előtti kisasztalon, majd Ady Endre Október 6. című költeményét tolmácsolta az emlékező közösségnek. A gyertyák közül az elsőt a Pázmáneum rektora, Varga János gyújtotta meg a szintén október 6-án Pesten kivégzett Batthyány Lajos, Magyarország első miniszterelnöke emlékére. Az aradi vesztőhely fájdalmas emlékéhez Aranyosi Ervin Az aradi vértanúk emlékére című verse vezette vissza a jelenlévőket. Az ott vértanúhalált halt tábornokok tizenhárom gyertyáját a közönség soraiból lobbantotta lángra tizenhárom személy, miközben a honvédtisztek legfontosabb életrajzi adatai, a hadbíróság előtt kimondott gondolataik, a kivégzésüket megelőző éjszakán elmondott imáik és életük utolsó szavai is elhangzottak. A Pázmáneum kápolnájában ezen az estén találóan szóltak Balogh József Aradi őszi dal című versének sorai: „Ősz van, dermed a lélek, / Aradi gyertyák égnek.” A kegyelet újabb jeleként a vers befejező sorai alatt – „Hant kortyolja a könnyet / s csöndek, iszonyúk, jönnek” – e sorok írója egy szál fehér rózsát helyezett el az égő gyertyák elé. A kápolna félhomályában a tizenhárom égő gyertya fénye mellett a közös emlékezés utolsó pillanatainak mérhetetlen csendjében mindenki hagyta visszhangozni önmagában azt a három szót, amelyet nemzeti halottaink közül többen is belekiáltottak a világba a bitófa alatt: „Éljen a haza!” Ezt az óhajt pedig az emlékező közösség legvégül a magyarság legnagyobb imájával, nemzeti imánk eléneklésével is kifejezte.
