Mióta vezeted az együttest? Mi a koncepciód, milyen elvek vezérelnek?
Varró Huba: A Kikerics Néptáncegyüttest 2007-től vettem át az akkori vezető felkérésére, és azóta az ötödik generációt oktatom és irányítom. Az első generációból Bugnár Zsolt oktató társammá vált és koreográfus asszisztensemmé is egyaránt. Koncepcióm: az itteni szórványban élő magyar gyerekekkel megszerettetni a végletekig a magyar népzenét és néptáncot, úgy, hogy mindez mindennapi életformájuk legyen. Mindezek mellett célom, hogy magas színvonalú előadások által bekerüljenek az erdélyi és anyaországi köztudatba, ezzel az együttes és a város hírneve emelkedjen. Hiszek az autentikus néptánc nagy erejében és ezáltal hiszem hogy minden generációt sikerül bevonnom és megfertőznöm e kinccsel. Gyűjtőként bízok ennek végtelenségében, hiszen főleg itt, Erdélyben a néptánc olyan, mint egy feneketlen kút. Az ember újabb és újabb kútfőkre lel. Ezt a példát mutatom a fiataloknak is.
Mióta és milyen munkával járulsz hozzá a Kikerics Néptáncegyüttes mindennapi munkájához?
László Imola: A Kikerics Néptáncegyüttes munkájába 2010-ben kapcsolódtam be, amikor az együttest működtető alapítvány vezetése válságos időszakon ment át. Megismerkedtem a tevékenységek sokféleségével, és 2013-ban átvettem a csoportok irányítását. Ez azt jelenti, hogy az óvodáskorúaktól a legnagyobb gimnazistákig minden korcsoportban oktatókkal egyeztetünk, tartjuk a kapcsolatot a szülőkkel, megszervezzük a heti próbák programját, megbeszéljük az anyagiakat. A művészeti vezetővel, Varró Hubával egyeztetve fellépésekre, turnékra, versenyekre visszük a csapatokat, előadásokat szervezünk. A Kikerics Kulturális Egyesület elnökével, Borbély Kiss Lászlóval együttműködve pályázatokat írunk és programokat bonyolítunk le: tánctáborokat, workshopokat szervezünk a nyári vakáció alatt. Sikerült a helyi tanács támogatását is megnyerni, így a csapatok Görögországban és Olaszországban vendégeskedtek folklórfesztiválokon. Mindennek a háttérmunkája, a konkrét dolgom, de vagyok ruhatáros, ha kell sofőr, beszerző vagy kellékes. Az oktatók a bérezett munkatársaink, minden más tevékenység önkéntes munka részünkről.
Hogyan értékelitek a nagyműsort?
László Imola: Január 28-án immár hagyományos műsorra került sor. A csapatok ilyenkor, tematikus előadással készülnek, megmutatva a segesvári közönségnek heti munkájuk eredményeit. A magyar közösség ünnepe ez, hiszen unokák, gyermekek vannak színpadon. Szinte maratoni műsor volt, 130 gyerek lépett fel. Idén stafétaátadással párosult, ezért kicsit nagyobb volt az előkészületekben a feszültség. A segesvári kultúrház rég nem nyújtja a megfelelő körülményeket egy ilyen produkcióhoz. Az egyesület megpróbált anyagiakat előteremteni a fénytechnikához, élőzenéhez. Köszönettel tartozunk az adományozóknak, önkénteseknek, Hunyadi Péter prímásnak a támogatásért! A gyerekeknek, szülőknek nagy élmény volt. A kulisszák mögül számomra egy dolog fontos: jusson el a színpadról a közönség szívébe az a lelkület, amivel ezek a gyerekek táncolnak, dolgoznak egy - egy ilyen fellépésért. Minden nehézség és elégtelenség ellenére azt hiszem, ez megvalósult.
Varró Huba: Véleményem szerint a táncegyüttes életében első olyan tematikus nagyműsor, melyben generációk váltják egymást és mégis úgy tűnik az embernek, mintha csak egy csapat táncolna. Ez azt bizonyítja számomra mint koreográfusnak, de a közönségnek, szülőknek is, hogy az eddigi évek legszínvonalasabb előadása zajlott, vagyis igazán „eme előadásban érett meg a gyümölcs.”
A magyar néptánc szerepét és jövőjét hogyan látjátok Segesvár, valamint a segesvári magyarok életében?
Varró Huba: A magyar néptánc a szórványban életbevágóan fontos, hiszen nemcsak egyszerű tánc szerepét tölti be, hanem közösség kovácsoló, öntudatra nevelő és nem utolsósorban élményt nyújtó tevékenység. Táncosaink bárhova elkerülnek a nagyvilágba büszkén tekintenek vissza múltjukra, az együttesre ahol nevelkedtek.
László Imola: Segesváron 23 éve a néptánc az egyedüli olyan iskola melletti tevékenység, amely folyamatosan, szervezett körülmények között zajlott, a résztvevők száma a kb. 20 fős létszámról az utóbbi 10 évben 130-ra emelkedett. Hálásan mondhatjuk, hogy sikertörténet, egybefogva különböző felekezetű vagy különböző iskolákból származó gyerekeket. A segesvári magyarság kulturális életében mindig is jelen volt minden nevezetes ünnepségen, a város interetnikus fesztiváljain. Még szélesebb körben a felnőtt táncoktatás illetve egy rendszeres táncház indításával munkálkodhatnánk. Régi tervek, próbálkozások ezek, amelyek nem váltak be egyelőre. Sokféle oka van ennek, többek között az is, hogy egykori táncosainkból nagyon kevesen élnek itthon. Az Egyesület egyelőre nem tud ezeknek a tevékenységeknek stabil anyagi hátteret nyújtani. Számunkra nagyon fontos a helyi néptáncoktatás. Gyerekeim 15 éve táncolnak, hálás vagyok érte Istennek, szülőként több, mint szívet melengető érzés volt őket látni nagyszüleim, szüleim viseletében táncolni erdélyi táncainkat, légyen az akár székely, magyar, román vagy éppen cigány tánc. Ez Erdély szellemisége. Merem hinni, hogy ezt jelentette, jelenti minden segesvárinak.
Az előadás után a táncosok és minden érdeklődő számára táncházat tartottunk a Segesvári Gaudeamus Alapítvány székházában, ahol a rendszeres táncpróbák is zajlanak és ahol hosszú hónapok munkája folyt. Nagy öröm volt számomra, hogy muzsikusként részt vállalhattam mindebben. Az est kötetlen része táncos-zenés mulatsággal zárult.
