Jelenlegi hely

A siker kulcsa nálunk van!

A falusi turizmusban rejlő lehetőségek

/ Czirják Gergő /
czirjak.gergo képe
Kistárkány és Környéke Polgári Társulás már többször bizonyította, hogy óhajtja a változást, szeretné, hogy fiataljai ne vándoroljanak el szülőföldjükről, hanem helyben boldoguljanak.

Január 28-án 14.30 órakor a kistárkányi kultúrházban egy rendezvénysorozat indult útjára, amelyre olyan előadókat hívtak, akik jó példájukkal másokat is arra ösztönözhetnek, hogy járuljanak hozzá Bodrogköz és az Ung-vidék  felemelkedéséhez, a turizmus fejlődéséhez!

Hiszik, hogy összefogással és kellő elszántsággal továbbadható őseik hagyatéka az idelátogató turisták számára.

A falusi turizmus fejlesztése egyik kulcsa lehet a keleti régió gazdasági fellendülésének, mely elősegítheti a következő generációk szülőföldön maradását, boldogulását. A rendezvényen többek között olyan helyi és környékbeli vállalkozók, közszereplők tartottak beszámolót, akik eddigi tevékenységükkel nem kis mértékben járultak hozzá a régió nevének öregbítéséhez. 

Kondás Aranka az esemény főszervezőjének gondolatai: 

"Én úgy gondolom, azért kell jó példákat felsorakoztatni mások számára, mert csak mi, helyiek tudjuk és ismerjük igazán azt a helyet, ahol élünk, azokat a tárgyakat, amelyeket az őseinktől örököltünk. Ez persze nem elég, éppen ezért meg kell őket másoknak is mutatni. Ezért is tartom jó ötletnek, hogy azok a települések, ahol a faluturizmus már jó úton halad, eljöjjenek és beszámoljanak tapasztalataikról, mit hogyan csinálnak"