A magyar kultúra napját a rendszerváltás óta január 22-én ünnepeljük – annak emlékére, hogy Kölcsey Ferenc ezen a napon tisztázta le a Himnusz kéziratát. Azon túl, hogy az eredeti kézirat évente egy alkalommal, e naptári napon mindenki számára megtekinthető az Országos Széchenyi Könyvtárban, illetve átadják az “Egyetemes Kultúra Lovagja” és a “Magyar Kultúra Lovagja” címeket, országhatáron innen és túl hagyománnyá vált az is, hogy különféle kulturális eseményekkel, előadásokkal koronázzák meg e napot.
Jómagam pontosan egy éve, épp' a magyar kultúra napja alkalmából megtartott előadásommal jártam először Vajdahunyadon, idén pedig már mint idedelegált ösztöndíjas hívhattam össze a közönséget, hogy ünnepeljünk együtt ismét ezen apropóból!
Ezúttal pár nappal meg is előzve a hivatalos ünnepnapot, a helyi Harmónia Nyugdíjas Klub naptárához igazodva, január 19-én este hat órától gyűltünk össze a Magyar Házban, ahol a közönség létszáma egyértelműen tükrözte, hogy a Himnusz nimbusza továbbra is töretlen!
Miután a közönség a tavalyival nagyjából azonos volt, idén új műsorral készültem, amelyben nagy segítségemre volt az az Erdély TV videótárában fellelhető ismeretterjesztő kisfilm, amelynek egyes részleteit Marosvásárhelyen rögzítették a helyi szimfonikus zenekar, a Tiberius-vonósnégyes, illetve Csíky Boldizsár közreműködésével, és amelyben a Himnusz prózai részleteibe a közönséget Nyáry Krisztián avatta be, aki Csíky Boldizsárhoz hasonlóan külön tárgyalta a mű határon túli történetét, szerepét is.
A közönséggel "kibeszélve" az elhangzottakat, először Kun Árpád nyugalmazott református lelkész mesélt arról, hogy az egyébként külföldi himnuszként betiltott mű, a református énekes-könyvbe foglalva, a Szózattal egyetemben, hogyan vészelte át az "átkos időket", és vált egyre gyakoribb énekes darabbá a rendszerváltás után a templomokban.
Ettől is megrázóbb volt számomra Doboly Beatrix visszaemlékezése arról, hogy a helyi Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) alakuló közgyűlésén, 1990. január 3-án, mintegy 800 magyar gyűlt össze a nemzeti színház épületében, de a magyar himnuszt akkor még nem merték nyilvánosan elénekelni, ezért a Petőfi Sándor Távolból című versére írt népdalt (kezdő sora: Kis lak áll a nagy Duna mentében) énekelték el, amelynek akkora elementáris hatása volt mindannyiukra, s máig ezt tekintik az első nyilvános himnusz-éneklésüknek, mert felért azzal.
A magyar himnuszt nyilvánosan végül 2010 májusában énekelték el első ízben közösen (a színház előtti téren) az 1. Hunyad Megyei Magyar Napok alkalmával, amikor is bukovinai székelyekként a csernakeresztúriak is csatlakoztak hozzájuk. Utána még napokig félelem ült a lelkek mélyén, de végül – akkor hihetetlen módon – elmaradt a megtorlás. Megrendítő történetek egy olyan helyszínről, amely utalásként szerepel mind a Szózatban: Itt törtek rabigát Hunyadnak karjai..., mind pedig a Himnuszban: S nyögte Mátyás bús hadát Bécsnek büszke vára...
E verssorok és emberi sorsok miatt is a magyar himnusznak különös akusztikája van errefelé, és ez érződött az ünnepi előadást lezáró közös himnusz-éneklés alatt is.
Csak bízni tudunk abban, hogy az idei romániai Hunyadi János emlékév ismét közel hozza egymáshoz az Erdélyben élő nemzetek tagjait, és az egymás kultúrája iránti tisztelet jó értelemben vett mérföldköve lesz!
