Február második hétvégéjén a gyerekek és a felnőttek is előkészítették kreatív jelmezeiket, amelyek segítségével elűzik majd a telet. Szombat reggel kezdődött a program, amikor a „Kreatív kuckó” gyermekfoglalkozáson a fiatalok „állati” maszkokat készítettek maguknak. A kicsik nagyon kreatívak voltak, a rózsaszín pandától, a mindenféle színben játszó zsiráfig, különböző állatmaszkokat sorakoztattak fel.
Este kezdődött a hagyományos farsangi bál az egyesületben, ahol muzslyai zenészek, Táborosi Gyula és Csanádi Árpád szolgáltatták a talpalávalót. A terem teljesen megtelt és reggelig szólt a zene. A maszkabált igen komolyan vette a felnőtt korosztály is, rengeteg kreatív jelmezt lehetett találni. A Petőfi Sándor Magyar Kultúregyesület oszlopos tagjai külön műsorral készültek a közönségnek, ami kiválóan sikerült. Egy rövid jelenetben eltemették a telet, amit egy életnagyságú bábu formájába öltöttek és egy humoros szertartás keretében búcsúztak tőle.