Kárpátaljára látogatottak a lévai magyarok
Több mint 1500 kilométer, történelmi és természeti kincsek, kárpátaljai ízek, baráti fogadtatás, autentikus kárpátaljai kultúra. Ez várta a Kárpátaljára érkező felvidéki magyarokat.
Április 20-22 között egy 50 fős csoport utazhatott Kárpátaljára Léváról és Léva környékéről. Péntek kora reggel indult útnak csapatunk és 2 óra tájékában meg is érkeztünk Beregszászba. Ebéd után Bene község felé vettük az irányt. Egy fantasztikus borkóstolón vettünk részt a hegyoldalban fekvő 101 éves Parászka Pincészetben. Sajnos nem időzhettünk sokáig, ugyanis már vártak bennünket Zápszonyban. A falu közössége meleg szívvel, a helyi művelődési ház növendékei pedig színes műsorral köszöntötték a vendégeket. A vacsora mellé a talpalávalót a Kokas Banda húzta, akiknek köszönhetően felvidéki testvéreink betekintést nyerhettek az autentikus kárpátaljai népzene és néptánc világába. A hosszú és fárasztó út ellenére este mindenki táncra perdült.
Szombat reggel a Kárpátok felé vettük az irányt. Első megállónk a szolyvai emlékpark volt, ahol leróttuk tiszteletünket a málenykij robot elszenvedői, illetve tágabb értelemben a szovjet megtorlás és a sztálini terror áldozatainak emléke előtt. A Kárpátok vadregényes táját járva megérkeztünk következő, mondhatni fő állomásunkhoz, a Vereckei hágón található honfoglalási emlékműhöz, mely napjainkban folyamatos támadások célpontja, mégis kitartóan emlékezteti a jövő nemzedékeit a dicső múltra. Koszorúnk elhelyezése után még egy rövid ideig csodálhattuk a tájat. A délután folyamán még ellátogattunk a Sipot vízeséshez és a Beregváron található Schönborn grófok kastélyához is, ahonnan csapatunk megfiatalodva térhetett a szállásra, ugyanis ihattak a híres "fiatalodás forrásából".
Kirándulásunk utolsó napján Beregszász nevezetességeit mutattam meg a csoportnak. Várostörténeti sétánk során útba ejtettük a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolát, a régi zsinagóga épületét, az Illyés Gyula Nemzeti Színházat, melynek helyén egykor az Oroszlán Szálló állt, ahol Petőfi Sándor is megpihent, az Úri Kaszinót, a református és a katolikus templomot, s azt a helyet, ahol 1703-ban Esze Tamás kibontotta a kuruc felkelés zászlaját. Ezt követően bevettük Munkács várát, melyet egykor Zrínyi Ilona hősiesen védett. Történelmi időutazásunk alatt bejártuk a vár minden zeg-zugát. Hazautazásunk előtt még egy kitérőt tettünk Ungvárra, hogy megcsodáljuk az ungvári várat, ahol a Kárpátokon átkelt magyar sereg egykor először megpihent. Vasárnapi délutánunkat egy sétával tettük teljessé. Az Ung folyó, az utcai zenészek, a főtéren sétáló, beszélgető emberek mind-mind közrejátszottak abban, hogy vasárnap délután a lehető legkellemesebben zárjuk Kárpátaljai kirándulásunkat.
A kirándulás alatt és után is, sok köszönömöt és hálás szót kaptam, többen megjegyezték, hogy évtizedes álmuk válhatott valóra ezzel az utazással, és habár fáradtan, de lelkiekben teljesen feltöltődve térhettek haza, ahogy ők fogalmaztak, "otthonról".
