Hóemberépítés Csepén
Errefelé nem tisztítják az utakat. Ahogy a helyiek mondják: számukra a fehér aszfalt a mennyország, mert betömi azokat a kátyúkat, amelyek már-már katonai árokként terülnek el az utakon. De a „mennyország” is csak addig tart, amíg nem jön egy fagy vagy el nem kezd olvadni a hó és a kásás utakon az autók bele nem ragadnak a gödrökbe.
A kellemetlen utazási és időjárási körülmények ellenére a gyerekek élvezték a pár nap szabadságot. Szakadatlanul hullt a hó, szép nagy pelyhekben lepte be a tájat. A falu utcái megteltek szánkózó gyermekekkel, akiknek önfeledt kacagása kis időre elfeledtette a mindennapos küzdelmeket. Öröm volt figyelni, ahogy ezek a gyermekek nem a táblagépük vagy okostelefonjuk előtt ülve „vészelték át” a pár nap szabadságot, hanem a szabadban játszottak a barátaikkal.
E szép és önfeledt látvány adta azt az ötletet, hogy építsünk közösen az iskola udvarán egy nagy hóembert. Egész délután hullt a hó, biztosak voltunk benne, hogy ennyi „fehér alapanyag” kiváló lesz a tervünk megvalósításához. De ahogy mondani szokták: ember tervez, Isten végez. Éjszaka kemény fagy következett, mi mégsem akartuk lefújni a közös akciót, így a megbeszéltek szerint 10 órakor összegyűltünk az iskola udvarán. A hideg idő és a fagyos hó miatt kevesebben jöttek el, mint ahogy előző délután terveztük. A lelkes kicsi csapat – aki mégis eljött – már-már hófaragóvá vált, ásóval szelték és formálták, kis kezeikkel tapasztották a havat, hogy megszülessen a nagy hóember. Építés közben spontán hócsatába is kezdtünk, önfeledt kacagás töltötte be az iskola udvarát.
Olgica néni, az iskola rendezvényszervezője összeszedett minden használható tárgyat a hóember feldíszítésére, így történt, hogy répa helyett műanyag üveg lett az orra, szén helyett műanyagkupakok lettek a szemek, a gombok és a ruhadíszek. Előkerült egy vödör is kalapnak, egy szép fekete mintás sál és egy kiváló seprű a hóember kezébe. Építés és díszítés közben magyar énekeket is tanultunk s a fáradságos munka után forró teával és csokoládéval melegítettük át megfázott végtagjaink.
Az akció oly sikeres volt, hogy az iskolával szemben levő óvodában is felépült egy „hóember”, a hónyuszi, sőt még egy kis iglu is, olyan, amilyenben az eszkimók is élnek. Az építést az óvónők vállalták, örömet szerezve ezzel az intézményükbe járó kisgyermekeknek.
Öröm volt a szabadban látni a gyermekeket, hallgatni önfeledt kacagásukat, ők még nem tudják, hogy a „kényszerszabadság” milyen gondokat jelentett a felnőttek számára – és ez így van jól. Talán mire felnőttek lesznek, nekik már nem kell árkokon és kásás utakon közlekedniük.
