Jelenlegi hely

Készüljünk együtt advent első vasárnapjára!

Szolyván adventi koszorút készítettek az iskolások

/ Fekete Krisztián /
fekete.krisztian képe
„Van-e érzés, mely forróbban és sejtelmesebben megdobogtatja az emberi szívet, mint az ünnep és a várakozás izgalma?” /Márai Sándor/
Készüljünk együtt Advent első vasárnapjáraKészüljünk együtt Advent első vasárnapjáraKészüljünk együtt Advent első vasárnapjáraKészüljünk együtt Advent első vasárnapjára

Az advent a karácsonyra való ráhangolódás időszaka. A gyertyák fényei a hit, a remény, a szeretet és az öröm megtestesítői, amelyek elengedhetetlen kincsek az életünkben. Az adventi időszakot megelőző héten, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) Szolyvai Alapszervezete a szolyvai fiatalsággal,  2018. november 29-én délután adventi koszorúkat készített.

A kézműves délután az advent történetével kezdődött, amit Kis (Szkripnicsenkó) Ermilla, szolyvai magyar tanító mesélt az iskolásoknak. A koszorúkötésre 15 gyerek gyűlt össze. Gyerekek megismerték az advent szó jelentését és a történetét, illetve azt, hogy hogyan kapcsolódik az advent a karácsonyhoz. Mindre kvíz kérdésre megpróbáltak válaszolni, például olyanokra, mint: mit ünnepelünk karácsonykor, milyen karácsonyi szimbólumokat ismerünk, mit jelentenek a gyertyák az adventi koszorún és hogyan készülünk karácsonyra.

Nagy örömmel láttak neki a közösségi foglalkozásnak, és közben, a hangulat kedvéért, karácsonyi dalokat hallgattak. Az ötletekből nem volt hiány, mindenki a saját tetszése szerint kiválasztotta magának a koszorú nagyságát és a díszeket is, és így mindegyik koszorú egyéni lett. Minden gyermek kifejezhette a kreativitását, és megcsinálhatta az általa megálmodott koszorút.

A hangulat feledhetetlen volt, mindenki élményekkel gazdagon térhetett haza az alkotással.

A KMKSZ Szolyvai Alapszervezete hálás a segítőknek: Kis (Szkripnicsenkó) Ermilla, Popovics Mária, Ripkovich Viktória tanítóknak és a Petőfi Sándor Program ösztöndíjasának, Fekete Krisztiánnak, akik segédkeztek az esemény lebonyolításában; valamint nagy köszönetet érdemel a KMKSZ Szolyvai Alapszervezet elnöke, Kis András, az esemény ötletgazdája.

A KMKSZ Szolyvai Alapszervezete köszönettel adózik a helybéli ifjú pedagógusok önkéntes munkájáért!