Családi napot tartott a HUM Szarajevóban
Bár az idei szeptember bőven okozott meglepetéseket Szarajevóban, az időjárás mégis kegyes volt hozzánk, így összejövetelünket - az eredeti terveknek megfelelően - sikerült kerti parti formájában megtartani. Mivel szintén régen adódott lehetőség arra, hogy a tavaly novemberben indított gyermekfoglalkozásokat folytassuk, az egyesület családi napjára ezúttal sorozatunk régi és új tagjait is vártuk, hogy a legkisebbek is élvezhessék egymás társaságát.
Muratovic Irma, a HUM elnöke a gyerekekkel
A HUM egyesület nagy örömére a nagykövetség új dolgozói között több olyan kisgyermekes család is akad, akiket szintén van szerencsénk üdvözölni tematikus gyermekprogram-sorozatunkon is, így a helyi magyar gyermekek - és szülők - közössége folyamatosan bővül.
A legkisebbek játékán kívül természetesen a magyar- és helyi gasztronómiának is jutott szerep. A szarajevói magyarok körében mára hagyománnyá vált, hogy a hasonló alkalmakon felsorakoztatott menü egyaránt tartalmazza a hagyományos magyar, valamint boszniai konyhaművészet különlegességeit, így a szombati rendezvényen a magyar gulyás mellett többek között csevap, sopszka saláta, illetve kajmak is került az asztalra.
Bár az egész napos rendezvényen kevés lehetőség jutott a munkamegbeszélésre, arra azért maradt idő, hogy az idén 25 éves egyesület jubileumi programját, illetve az elkövetkező hónapok kiemelt eseményeit komolyabban is megtervezzük. Az évforduló tervezgetése közben pedig olyan fotók kerültek elő az elmúlt huszonöt évből, melyeket mindenki - néhol a nevetéstől - könnyes szemmel nézett végig.