Jelenlegi hely

Meghitt hangulatban emlékeztünk hőseinkre

Március 15-i megemlékezés Banja Lukában

/ Fülöp Dóra /
fulop.dora képe
Ahogyan minden évben, 2018-ban is szűk körben, a tagsággal emlékezett meg a banja lukai Magyar Szó Egyesület a március 15-i eseményekről. A történelmi áttekintést, majd az előadásokat követően a szabadságharcról szóló beszélgetés vette kezdetét.
Jó hangulatú társalgásA csapatKöszöntőTanulónk felolvassa a Nemzeti Dalt

Március 12-én, a rendszeres heti magyar órán emlékeztünk meg március 15-ről Banja Lukában. Mivel az egyesület tagjai közt egyaránt helyet foglaltak magyarul kiválóan, illetve egyáltalán nem beszélő tagok is, Milivojevic Irén elnök fordította előadásomat annak érdekében, hogy mindenki tökéletesen tudja követni a történelmi eseményeket.

Az egyesület vezetőjének köszöntője után egyik tanulónk tizenöt éves fia gitárjátékával alapozta meg a hangulatot, majd részletesen ismertettük az 1848/49-es forradalom és szabadságharc előzményeit, eseményeit, illetve következményeit.

Mivel októberben, szintén a magyar órán megemlékeztünk az aradi vértanúkról, ezúttal nagyobb figyelmet fordítottunk az idáig vezető események ismertetésére, a mártírok forradalomban betöltött szerepére.

Előadásunk után egy, az órákon is kiemelkedően teljesítő tanulónk, Pavle Savicic felolvasta a Nemzeti dalt, melynek kapcsán tovább beszélgettünk a Pesten történtekről.