Jelenlegi hely

Szavaltunk, mesét hallgattunk a kultúra napján

/ Hrágyel Dóra /
hragyel.dora képe
Szavalóversenyt szerveztünk a válaszúti Kallós Zoltán Alapítványnál.

Az országos megemlékezésekhez, kulturális rendezvényekhez kapcsolódva szavalóversenyt szerveztünk elemi iskolás tanulóknak és szakiskolásoknak január 22-én. A diákok különböző kategóriákban mérhették össze tudásokat: szövegalkotásra, szavalásra, vers és mesefelolvasásra jelentkezhettek. Szövegalkotásnál 5 szót húztak ki egy kalapból, és ezeket be kellett építeniük az általuk írt mesébe. Ennek a csapatnak volt a legnehezebb dolga, hiszen a meseírás után, a délutáni versenyen fel is kellett olvasniuk a művet. Előadásmódjukat szintén pontozták.

  

A szavalóversenyen rendhagyó módon a tanulók zsűriztek. Először az elemi iskolások a szakiskolások előadásait, majd fordítva. Az általuk adott pontok alapján a végeredmény:

Előkészítő, 1. osztály:

I. helyezett: Enyedi Roberta, Szegedi Tünde, II. helyezett: Racasan Mária  III. helyezett: Előkészítő osztály csapata

2. osztály:

I. helyezett: Vartolomei Raul, II. helyezett: Nagy Sára, III. helyezett: Szakács Patrik

3. osztály:

I. helyezett: Bráncsa Levente, II. helyezett: Horváth Erik, III. helyezett: Füstös Tibor

4. osztály:

I. helyezett: Ferenczi András, II. helyezett: Zerkula Anita

Szakiskola:

I. helyezett: Nagy Imre, II. helyezett: Borsos Csongor