Jelenlegi hely

Varázslatos és mesés tanévkezdés

/ Szedlák Katalin /
szedlak.katalin képe
Megszólalt az első iskolacsengő a lupényi magyar iskola és óvoda növendékei számára szeptember 12-én reggel. Az első nap szinte minden iskolába érkező gyerek varázslónak érezhette magát, hiszen varászkalap, varázspálca és kis varászkönyv várt mindenkit az új osztályterembe lépve. Az óvódásokat Mackó testvér várta reggel, akivel már az első percben minden óvodás szót is értett.
Az első napMackó csoportA kis ovis és Mackó testvérA szülők és a gyerekek az óvodában

Szeptember 12-én reggel megszólalt az első iskolacsengő a lupényi magyar iskola növendékei számára. Az első nap szinte minden gyerek varázslónak érezhette magát, hiszen varázskalap, varázspálca és kis varázskönyv várt mindenkit az új osztályterembe lépve.

Az idei évben az 1-4 osztály összevont osztályában összesen  kilenc gyermek kezdheti el a varázslattal teli tanévet Soaca Erika tanítónő irányításával. A gyerekek csodálkozva nézték a padjukon lapuló "varázsszereket", amiket egész évben használnak majd. A tanárnő a meglepett arcokat látva elmagyarázta, hogy mit mire használnak majd, amit mindenki nagy mosollyal az arcán fogadott. A varázskalap finom sütiket rejtett, amit a sikeres tanévkezdéshez kaptak, a varázskönyvbe mindenki a saját varázslatos írásával számokat és betűket firkanthat, amiben természetesen a varázsceruza lesz segítségére. 

A tanszerek kiosztása után közösen elkészíthették az idei tanév bájitalát. A bájital receptjéhez a türelem, játék, akarat, kitartás, gyakorlás, együttműködés, kíváncsiság, szeretet kell és mindez csak akkor valósítható meg, ha vannak gyerekek, akikkel ezt mind el lehet érni.

De nem feledkezhetünk meg a magyar óvoda apró növendékeiről sem, hiszen nekik is becsengettek. Az óvodások varázslat helyett inkább Mackó testvért hívták meg a tanévnyitójukra. Orosz Erzsébet óvónő egy hatalmas kedves plüss mackóval várt a gyerekeket és a szüleiket. A nagy plüsst minden gyermek megölelhette és be is mutatkozott neki, ezzel is elérve azt, hogy sokkal könnyebben menjen már az első nap az óvodában. Az idei évet 11 apróság kezdhette el a lupényi magyar óvodában, ahol napról napra jobb és életrevalóbb gyermekeket nevelnek, ami megmutatkozhat majd az első osztály megkezdésénél.