Történelemóra, ének és menetelés a gyermekfoglalkozáson
A bosznia-hercegovinai, csekély létszámú magyarság legfontosabb feladata jelenleg talán az, hogy az itt élő magyar gyermekekben megerősítse az identitástudatot, és őrizze a magyar nyelvet. Bár sajnos kevés azonos korú gyermek él Szarajevóban, szerencsénkre programjainkhoz örömmel csatlakoztak olyan családok is, akik munkájuk miatt hosszabb távon tartózkodnak a városban.
Az elmúlt hónapokban sikerült olyan jó hangulatú közösséget kialakítani a foglalkozásokon, hogy a szülőkkel közösen úgy döntöttünk, a március 15-i megemlékezésen hangsúlyosabb szerepet kapnak a gyerekek. Hosszan tartó egyeztetést követően végül szombaton megtartottuk az első, próbával egybekötött találkozót, melyen rövid történelmi áttekintést követően igyekeztünk felhívni a figyelmet nemzeti színeink, kokárdánk jelentésére, illetve jelentőségére.
Ezúton is köszönjük a közreműködést a jelenlévő anyukáknak, akik kreatív ötleteikkel segítettek mindenki számára izgalmasabbá tenni az ünnepi készülődést!
Bár a legkisebbek figyelmét nehéz hosszabb időre lekötni, örömmel láttuk, hogy mind a zászlószínezés, mind pedig a közös menetelés felkeltette az érdeklődést. A játékos tevékenységek után két önálló művészünk, Bozzay Botond (5) és Mehić Nóra (5) mutatták be az ünnepségre betanult előadásokat.
Izgatottan várjuk a következő szombatot, melyen már a Nemzeti Dal is sorra kerül majd!