Csángó kórindálók
Ezt az örömnapot viszi el a buda-klézsei énekcsoport évente más-más csángó falvakba még a karácsonyt megelőző adventi várakozás időszakában. Ilyenkor elhangzanak olyan énekek, melyek az adott falvakban szokásként éltek és élnek helyenként még a mai napig, majd az éneklés végén mindenki elbeszéli a falujára jellemző hagyományokat. A közös éneklés végére kedvet kap minden jelenlévő a rendezvény folytatására, hogy minél több ilyen alkalom legyen karácsony ünnepére várva.
A 2018-os adventi időszak Diószén, Forrófalva–Nagypatak, Lábnyik, Magyarfalu, Trunk, Csík, Kalagor, Pokolpatak, Külsőrekecsin, Dumbravén és Szászkút számára nemcsak az elcsendesedésről vagy a magunkban való elmélyülésről szólt, hanem egy-egy kis csoport számára az ilyenkor szokásos karácsonyi énekek felelevenítéséről is. Így állt össze minden falu csoportja, melyek lelkesen készültek a fogadásra vagy a még gyermekkorukban tanult, sokszor hallott énekek előadásával mutatták meg néhány falu számára az összetartást és az egy közösségben való gondolkodás fontosságát.
December 4-én Klézsén került sor karácsonyi köszöntésre, éneklésre, ajánlásra és a végén újévi jókívánságokra a külsőrekecsini és dumbravéni hagyományőrző csoportok részvételével.
December 12-én a forrófalvi és nagypataki csoport Lábnyikban, majd ezt követően közösen Magyarfaluban hirdették a Jézus születésére való várakozást.
December 15-én Trunkban és Diószénben tartottak közös éneklést a Csík falusi hagyományőrző csoport tagjai.
December 16-án a trunki hagyományápoló csoport Kalagorban a magyar házat megénekelve hirdetett örömet a hallgatóság számára.
December 18-án az éneklést megelőzően nagy készülődéssel vette kezdetét az ünneplés. A szászkúti házigazdák csángó galuskával látták vendégül a buda-klézsei énekcsoportot.
December 19-én Csík falu a Diószénben látottak alapján feldíszített teremben várta a pokolpataki Fredeluska hagyományőrző csoportot. Jó hangulatú közös éneklés és vidám együttlét jellemezte az ünneplést.
December 20-án Diószén zárta az adventi énekléssorozatot. Ők Pokolpatakon egy családi házban karácsonyi kántálással és a falura jellemző újesztendei énekléssel újra élték minden résztvevővel a közös ünneplés élményét, mely búza-, rizs- és kukoricahintés közben így szól:
„Adjon az Isten bő búzát, bő árpát,
szerencsét e házukba,
áldást e mezejükre,
és egy nagy disznót a purkulecükbe.”
Az éneklésekkel kapcsolatosan biztosan elmondható, hogy többnyire hasonló énekek és jókívánságok élnek a köztudatban minden faluban, nem könyvben, hanem a falura jellemző dallamvilágra épülő sorokban, mely még mindig él a felnőttek emlékezetében. Így őrizhető és továbbadható az a magyar archaikus dallamvilág és éneklési stílus, mely megkülönbözteti ezt a közösséget más tájegységtől.
Remélhetőleg a budaiaktól átvett lelkesedés még több falu csoportjára átragad, és továbbterjed a csángó falvak körében.
„…hogy ez új esztendőben, minden üdeinkben, lehessünk épek testben s lélekben!”
