A központi megemlékezést, amelyen részt vettek a helyi közösség tagjai, lelkészek és politikusok egyaránt, valamint az egykori elítélt, Lay Imre, mint minden évben, most is Hosszúfalu-Alszegen, az 1956-osok kopjafájánál tartottuk. Itt helyezték el a megemlékezés koszorúit az RMDSZ Négyfalusi szervezetének tagjai, a Barcasági Csángó Alapítvány tagjai, a George Moroianu Középiskola magyar tagozatának tanárai és a 059-es számú Zajzoni Rab István cserkészcsapat cserkészei. A szintén börtönviselt édesapám emlékére is hangzott el az alábbi beszédem.
"Volt emberek.
Ha nincsenek is, vannak még. Csodák.
Nem téve semmit, nem akarva semmit,
hatnak tovább."
( Kosztolányi Dezső - Halottak című vers)
Tisztelt emlékező gyülekezet!
Furcsa, hogy amikor egy-egy beszédet kell mondani, megemlékezni, esetleg valami ünnepi gondolatot megfogalmazni, elsőként a versekhez nyúlunk. Bár először a saját magamban felmerült ezirányú gondolat ellen saját magam tiltakoztam, mégis kíváncsiságból keresgélni kezdtem. Kíváncsi voltam, hogy egy-egy ilyen megemlékezés, nemzeti ünnep kapcsán költőink vagy közéleti emberek, filozófusok milyen szavakat is adnak a mi szánkba. És szembejött Bíbó István gondolata, amelyet mottóként használtunk, azaz hogy „… A szabadság ott kezdődik, ahol megszűnik a félelem”, de eszembe jutottak az előbb idézett Kosztolányi Dezső-sorok is.
Olyan verssorok, amelyek nem eresztettek. E kopjafán található nevekre nézve felsejlenek emlékek, eszünkbe juthatnak történetek, amelyek hatnak tovább. És ott vannak a személyek, akik, ha nincsenek is, vannak még. Mert emlékezünk rájuk. Mert a szabadságért, a magyarságért hozott áldozatuk fájdalmas, de örökre szép és figyelemre méltó, fáklyaként világítja még mindig előttünk az utat. A nevek, sajátos hétfalusi mivoltuknál vagy konkrét személyekhez való kötődésük okán mindig rávilágít számunkra, hogy voltak a szüleink, nagyszüleink, dédszüleink generációjában olyanok, akik a szabadságért kemény megtorlásban részesültek. Bár mi sem tudjuk, akiknek apái megjárták a hadak útját, hogy ők mit szenvedtek, de az elmúlt rendszerben leélt éveink okán legalább a rendszerről van fogalmunk. Ha pedig azok a diákok, akik akár tavaly, akár idén hallhatták az egykori lelkészek, teológusok, brassói középiskolások történetét, más szemmel tekintenek a saját szabadságukra, a jogaikra már tettünk egy lépést afelé, hogy az egykori hősök, áldozatok emlékét is tiszteletben tartsák.
"Volt emberek.
Ha nincsenek is, vannak még. Csodák.
Nem téve semmit, nem akarva semmit,
hatnak tovább."
