Erdély
Kőhalom egy dél-erdélyi, épített és kulturális örökségét tekintve szász, lakosait tekintve mára román többségű település, ahol a magyarság szórványközösségként van jelen. A közel ötezer lakosból 900 fő magyar anyanyelvű. Az itteni pedagógusok és lelkészek több évtizedes munkája nyomán a kisvárosban magyar óvodai csoport, az általános és a középiskolában magyar tagozat működik, minden évfolyamban egy osztállyal.
Gyulafehérváron 2007 előtt az I-VIII. osztályos gyerekek a Vasile Goldiş Általános Iskola magyar tagozatán tanulhattak magyarul, mivel nem volt meg a minimum létszám ahhoz, hogy külön osztályok működhessenek, a magyar osztályokat összevonták, az alsó tagozaton mind a négy osztályban szimultán oktatás folyt, a felső tagozaton V-VI. és VII-VIII. osztály működött összevontan. Természetesen, mindez negatívan befolyásolta az oktatás minőségét.
A Szent Ferenc Alapítványt erdélyi ferences szerzetesek hozták létre 1993 tavaszán. Legfőbb célja, hogy a bajban, nehéz helyzetben lévő kisgyermekeket segítse.
Dévai gyermekvédelmi központunk az elmúlt húsz év alatt szépen fejlődött. 1993 szeptemberétől mostanáig közel 5.000 gyermeket fogadtunk be, volt, akit csak néhány évre, de sokakat 10-15, vagy még ennél is több esztendőre. Jelenleg 72 helyszínen több mint 2.300 gyereket nevelünk, gondozunk Isten nevében, szeretettel.
Egyesületünk 15 éve működik Erdélyben, a besztercei szórványterületen, és legfőbb feladata a nehéz sorsú gyermekek segítése és támogatása. Ennek keretén belül két, úgynevezett „család típusú” gyerekházat működtetünk. Az egyik ilyen gyerekotthon a Szent Anna gyerekotthon Csicsókeresztúron, a másik a Szent István otthon Vicében, Mindkét helyen 10-10 gyermek lelt új otthonra.
