Erdély

Csernakeresztúron a székelyek betelepülése óta él a hagyományőrzés, néptánc és népdalkör keretein belül, 1994 májusában pedig megalakult a Csernakeresztúri Hagyományőrző Egyesület azzal a céllal, hogy erdélyi magyarságukat, bukovinai székely származásukat, hagyományaikat megőrizzék, ápolják és továbbadják az utókornak. Ugyanebben az évben Szent Erzsébet napján felavatták tájházukat, melyet az egyesület tagjai hoztak létre közös hangyaszorgalommal. Bukovinából hozott tárgyakat gyűjtöttek össze és berendezésre került egy lakószoba és konyha.

Még mielőtt megfogalmazódott volna a Hagyományőrző Egyesület megalapításának gondolata, egy maroknyi ember úgy gondolta, hogy szükség van olyan kezdeményezések, tevékenységek elindítására, amelyeknek elsősorban közösségteremtő erejük van. Emellett kapcsolódnak a hagyományok és szokások megőrzéséhez, és jó alapot szolgáltatnak a népzene, néptánc és népdal tovább örökítéséhez.

Elnök: Szőcs Ildikó

Az Alapítvány célja a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium oktató – nevelő munkájának segítése, valamint a tehetséges diákok és tanárok támogatása.

A nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium, mint az erdélyi oktatás zászlóshajója, a Bethlen Gábori hagyományokra építve, szilárd keresztény értékeket vallva, a legmodernebb eszközökkel és módszerekkel, a legmagasabb oktatási és nevelési szinten válaszol korunk kihívásaira.

Brassói Óváros Unitárius Egyházközség

Brassó Erdély egyik legszebb városa. Ezt elsősorban épített örökségének, de festői fekvésének is köszönheti. A közel háromszázezer fős lakosság kilencven százaléka a többségi nemzethez tartozik, a magyar nemzetiségű körülbelül hét-nyolc, a szász pedig egy százalék.

Az unitárius közösség jelenleg megközelítőleg kétezer lelket számlál, de állandóan apad. Híveink nagy része a kommunista iparosítás idején jött a városba, és alapított családot. Jelenlegi fiataljaink már második-harmadik nemzedékként élik itt életüket, és sajnos nem sok közük van őseik szülőhelyéhez.

Elnök: Sipos Ferenc

Az Alapítvány 1998-ban alakult Magyarlapád és környéke népi kultúrájának megmentése, valamint a magyarságtudat erősítése céljából. Az alapítvány vezetője Sipos Ferenc.

A Moldvai Csángómagyarok Szövetsége 1990 októberében alakult Sepsiszentgyörgyön. Alapszabályzata szerint a Szövetség célja a moldvai csángó magyar közösség képviselete és érdekeinek védelme. Feladata az identitástudat és az összetartozás erősítése, az örökölt nyelvi, kulturális, művészeti és tudományos ismeretek elsajátítása. A megnevezett célokat a különböző területeken kifejtett tevékenységével, programokkal valósítja meg.

Hagyományőrzés, kulturális programok

A HÍD - Szebeni Magyarok Egyesülete 2005-ben alakult meg. Munkássága 2007-ben teljesedett ki, amikor is Nagyszeben az Európa Kulturális Fővárosa címet viselte.

Az egyesület működésének fő célja a magyar közösség érdekeinek meghatározása, képviselete és segítése. Cselekvő közösségek szellemében folytatja munkáját, ahol a szebeni magyarok körében az aktív közösségi szerepvállalást serkenti a kultúra és az esélyegyenlőség szellemében. Az egyesület neve „HÍD” amely az összefogásra és átkarolásra utal.

Feliratkozás a következőre: Erdély