Erdély

A Szent Ferenc Alapítványt erdélyi ferences szerzetesek hozták létre 1993 tavaszán. Legfőbb célja, hogy a bajban, nehéz helyzetben lévő kisgyermekeket segítse.

Gyermekvédelmi munkánkat szeretnénk a nagycsaládok, a veszélyeztetett és a bajba jutott családok támogatásával folytatni. Nemcsak tanáccsal, jó szóval, hanem anyagi támogatással, tanszerrel, ruhával is igyekszünk segíteni a szülőket, a gyámokat, hogy gyermekeik szépen, egészségesen fejlődjenek. Az lenne jó, ha ez a megelőző tevékenység elégséges lenne.

Plébániánk nagy múltra tekint vissza. Legjobb bizonyíték erre az a máig meglévő római katolikus templom, melyet 1532-ben a Báthory család építtetett.  A protestantizmus terjedése idején a Báthory család megőrizte katolikus hitét, így Szilágysomlyón megmaradt a katolikus közösség és a katolikus egyház.

Az Abrudbányai Magyar Kulturális Egyesület 2007 tavaszán alakult. Kitűzött célunk többek között a magyar kultúra ápolása, a helyi és a környékünkön található épített örökség megőrzése, a kulturális turizmus fellendítése.

A temesvári SZÓRVÁNY ALAPÍTVÁNYT 1993-ban egyetemi oktatók, középiskolai tanárok, kutatók és új­ságírók abból a célból hozták létre, hogy erkölcsi, szakmai és társadalmi téren szolgálják:

A Kárpát-kanyarban, a Barcasági-medence szívében fekszik a körülbelül kétszáznyolcvan ezer lakost számláló város, Brassó. A legenda szerint a menekülő Salamon király itt rejtette el koronáját egy fa gyökerei közé, ezt örökíti meg a város címere. A „Korona városa” sokáig zárt szász város volt, a magyarok a falakon kívüli elővárosokban laktak. A Reformációt 1542-ben vezették be, így lett a környék lakossága evangélikus. 

A Hollósy Simon Művelődési Egylet a kilencvenes évek elején kelt életre Máramarosszigeten, egy maroknyi tenni vágyó ember önfeláldozó munkája nyomán. Először egy kórus alakult meg, ez volt a Hollósy Simon Vegyeskar. A kommunizmus romboló munkája előtt nagyon sok ember még egy olyan világban nevelkedett, ahol természetes volt a kórusmozgalom. Az emberek óvódás koruktól öregkorukig valamilyen éneklő csoport, dalárda tagjai voltak. A kórus sikert sikerre halmozott köszönhetően annak is, hogy tagjai közt több kiváló képességű zenetanár is volt, akik nem csak jól énekeltek, hanem jelentős pedagógiai munkát is folytattak.

A Bánsági Közösségért Egyesület (BKE) 2013 márciusában alakult és fő célja képviselni a Bánságban élő magyar közösség érdekeit, megőrizni és ápolni kulturális értékeinket, valamint elmélyíteni a magyar identitástudatot közösségünk tagjaiban. Meggyőződésünk, hogy aktív cselekvés és odaadás által gyarapítani tudjuk a minőségi magyar közösségi rendezvények sorát, továbbá hozzá tudunk járulni a magyar közösség fennmaradásához.

A Resicabányai Református „Templom és Iskola” épületében, mely multifunkcionális rendeltetésű, 2011 szeptemberétől beindítottuk a  hosszúprogramú magyar óvódát, mely 2 szakképzett óvónővel működik. Ez az egyedüli magyar tanintézmény a megyében. Az óvodán túl a gyerekek, fiatalok magyar oktatása fakultatív programokon keresztül történik önkéntesek bevonásával. Pályázati úton egy 7 személyes személygépkocsit is vettünk, amit kettős célra kaptunk.

Nagyszalonta Erdélyben, Nagyváradtól mintegy 40 kilométerre dél-nyugatra fekvő kisváros. 17.000 fős lakosságának több mint a fele magyar nemzetiségű. Bár területe már a honfoglalás előtt is lakott volt, igazi fellendülése 1606-ban kezdődött, amikor a Bocskai István, erdélyi fejedelem által letelepített 300 hajdú a mai várost megalapította. A központban áll az egykori vár őrtornya, a Csonkatorony, amelyben ma az Arany János Múzeum működik.

Feliratkozás a következőre: Erdély