Jelenlegi hely

"Ősök jussán" - Dormán László képei Vukováron

/ Mandácskó Eszter /
mandacsko.eszter képe
25 év telt el a vukovári honvédő háború óta. Azóta is minden év novemberében megemlékeznek az ostromról, a halottakról, a városban rekedt emberek kilátástalanságáról, az egyszerű polgárokból lett honvédőkről és a kórházból kiráncigált, és a város határában legyilkolt számtalan áldozatról... November 16-án a magyarok is lerótták tiszteletüket az emléktemetőben. Majd a program zárása képpen egy kiállítást tekinthettek meg az érdeklődők a vukovári Magyar Házban. A Eszéki Magyar Főkonzulátus bocsátotta rendelkezésünkre Dormán László alkotásait. A művész a horvátországi magyarok által lakott vidékeket, településeket, udvarokat kutatta fel és képein, képkollázsain a boldog békeidők, a háború, és a háború utáni évek látszódnak...
vukovárvukovárvukovárvukovár

Dormán László 1944. november 2-án született Bácskában, Bácskossuthfalván. A gimnáziumot és a zeneiskolát Szabadkán végezte, majd megszerezte a Zeneakadémia I. fokozatát Újvidéken. A fényképezéssel már tíz éves korában kapcsolatba került, diákként újságokban tudósított, majd strandfényképész lett az Adrián. 

Húsz éven át a Képes Ifjúságánál (jugoszláviai magyar fiatalok hetilapjánál) dolgozott mint fotóriporter, újságíró, szerkesztő. Ezután az Újvidéki Rádió magyar szerkesztőségébe került. A balkáni háború alatt is dolgozott Újvidéken egészen 1993-ig, majd ezen év augusztusának végén Magyarországra költözött családjával. A Magyar Rádióban kezdett dolgozni egészen 2011-ig, azóta nyugdíjas.

Dormán László 

A Vukováron is kiállított "Ősök jussán" című gyűjteményének képein Vörösmart, Darázs, Sepse, Csúza, Laskó, Kopács, Kórógy, Szentlászló települések látszódnak. Dormán László írta a kiállításról: "Ezek a képek a boldog békeidőkben, a háború forgatagában, és a háború utáni években készültek. Errefelé, de gondolom másutt is, minden falusi házban ott lóg a tisztaszoba falán egy-egy kinagyított esküvői kép vagy szentkép, amelynek keretébe aztán a ház lakói beletűzdelik az újabb eseményekről készült kisebb fotókat, egy eljegyzési fényképet, a gyerekek csoportképét az adriai nyaralásról, fotót a nemrég született unokáról, egyszóval emlékképet minden olyan családi eseményről, amit meg szokás örökíteni. Ilyen képeket láttunk a sepsei öregasszony ágya fölött, ez adta az ötletét ennek a kiállításnak is."

A kiállítás első változata 1991 őszén Pécsett, a Művészetek Házában került bemutatásra, akkor még tartott Vukovár ostroma. Azóta mindig változik az anyag, újabb, betűzdelt képekkel egyre gyarapodó mivoltában bejárta fél Európát, Szegedtől, Miskolcon, Budapesten és Stuttgarton, Frankfurt an Mainon, Párizson át Brüsszelig.

A kiállítás megtekinthető a vukovári Magyar Házban!