100-ban a 63, a segesvári magyar líceumi oktatás évei

Az intézmény hűséggel szolgálja a segesvári, és környékbeli magyar közösség megerősödését, fennmaradását és előmenetelét.

Lássuk tehát a segesvári magyar oktatás történetét úgy, ahogy Szentannai Mózes tanár úr, az iskola volt igazgatóhelyettese mutatta be, a középiskola fennállásának 35. évfordulójára kiadott emlékkönyvben.[1] 

,,Segesvárt a XII. században betelepített szászok alapították. Az évszázadok során a város jelentős politikai, gazdasági és kereskedelmi központtá vált. 1781-ig a város területén nem telepedhettek le szászokon kívül más nemzetiségű lakosok. Az 1781-ben II. József császár által kiadott rendelkezés engedélyezte a más nemzetiségű lakosok letelepedését a szász városokban. Így vette kezdetét a magyarság beköltözése a város területére.

Az évek folyamán a magyar lakosság száma a következőképpen alakult: 1850-ben 42, 1860-ban 69, 1861-ben 866, 1900-ban 2687, 1930-ban 2896, 1941-ben 2081, 1948-ban 2136, 1980-ban 7540, 1992-ben 7056. A statisztikai adatokból is látható, hogy a segesvári magyarság száma a XIX. második felében növekedett, és ez a növekedés a XX. században felgyorsult. A magyarság főleg a környező falvakból települt be Segesvárra, de sokan jöttek a távoli székely falvakból is. Eleinte a magyarság soraiban a legtöbb a szakképzetlen munkás volt. Századunkban már egyre többen rendelkeztek szakképzettséggel, és szakmával.

Számuk gyarapodásával egyházakat alapítottak, iskolákat létesítettek, kultúrcsoportokat, polgári köröket szerveztek. 1867-ben római katolikus iskolát, 1880-ban állami magyar elemi iskolát, és 1890-ben polgári leányiskolát létesítettek. 1919-ben az állami magyar iskolákat megszüntették, emiatt a segesvári református egyház 7 osztályos elemi iskolát létesített 1920. január 20-án. Majd 1945-ben a református elemi iskola épületében Dr. Tóth Lajos lelkész vezetésével 4 gimnáziumi osztályú Petőfi Sándor Iskolát alapítottak.

Egy gimnázium létesítéséhez, többek között három meghatározó feltétel szükséges: iskolaépület megfelelő felszereléssel, nagy létszámú elemi iskolás és szaktanárok létezése. Sajnos abban az időben a segesvári magyarság ezekkel a feltételekkel nem rendelkezett. Az akkori tantestület felmérte a valós helyzetet és elhatározta, hogy egy erős, színvonalas oktatást és nevelést biztosító elemi iskolát hoz létre. Ennek érdekében szoros kapcsolatot alakítottak ki a szülőkkel, hogy a beiskolázást biztosítsák. Másodszor a környék magyar tanulóit, az V-VII. elvégzésére az iskolába toborozták, és ennek érdekében 80-90 tanulót befogadó bentlakást létesítettek. Harmadszor gyarapították az iskolai felszereléseket, a didaktikai eszközöket és könyvtárat.

Ezt a kitartó munkát Kiss Dénes igazgató vezetésével a következő tantestületi tagok végezték: Kiss Irén, Losonczi Miklós, Boros Ödön, Ughy Margit, Ughy Béla, Gál Vilma, Gál Barna, Szentannai Mózes, Miklós Teréz, Rondolean Maria, Murzea Anna, Major Judit, Boros Anna, Szakács Pál, Ambrus Bálint.

Az 1952-es évektől kezdve több szaktanár is kihelyezést nyert az iskolához. Miután két feltétel, a tanulók és a szaktanárok léte adott volt, jogos igénnyel állhatott elő a segesvári magyar lakosság egy gimnázium megteremtéséhez. Háromévi kérvényezés után a gimnázium magalakítását 1960. szeptember 15-én a Tanügyi Minisztérium jóváhagyta. A gimnázium az 1-es számú román líceumban létesült, mint magyar tagozat. Ennek a magyar tagozatnak a gyökere a magyar elemi iskolában volt, és ma is ott van.

A magyar tannyelvű gimnáziumnak kezdettől fogva sajátos helyzete volt. Be kellett illeszkednie egy 1923-ban alapított iskola rendjébe. Ugyanakkor az adott körülmények között ki kellett alakítania sajátos nemzeti jellegét. Kezdettől fogva a tantestületi tagok tudatában voltak annak, hogy a magyar tagozatot csak úgy lehet kiépíteni és csak úgy lehet jövője, ha magas szintű oktatást és nevelést honosítanak meg. A magyar tagozat alapító tanárai: Kiss Irén, Gál Vilma, Szentannai Mózes, majd 1961-től Ferencz Árpád, 1963-tól Farkas Miklós, 1971-től Székely Lajos és 1980-től Nagy Éva oktató és nevelő munkájukkal, valamint példamutató személyiségükkel alapvetően meghatározták a tagozat arculatát.”

Tóth Tivadar, a Gaudeamus Alapítvány elnöke, volt igazgatóhelyettes, az ezt következő évek megvalósításait vázolja:[2]

 „1990-ig a magyar tagozat létét és színvonalas működését az odaadó, önzetlen és szívből végzett munka, valamint a rendszer szorításából szabaduló harc jellemezte. Sok esetben a jól kiépített, és fenntartott személyes kapcsolatok segítettek a mind jobban ránehezedő nyomás enyhítésén.

Mindezek ellenére a beolvasztási politika 1990-re alaposan megtépázta a magyar tagozatot: a Segesváron és környékén, évente több mint 100 nyolcadik osztályt végzett diák létszámát előbb két (bizonyos időszakokban három), 11. osztálytól kezdve pedig egyetlen, 36 diákot magába foglaló osztállyá zsugorították. Ugyanakkor a magyar tagozat elnevezés majdnem csak névleges lett: 1990-ben a 12. osztályban például a 14 tantárgy közül magyarul csak matematikát, fizikát és nyilvánvalóan a magyar nyelvet tanulhatták a diákok. Bevett szokás volt, hogy ha egy magyar tagozatos tanár nyugdíjba vonult, vagy valamilyen ok miatt elment az iskolából, helyébe magyarul nem tudó, román anyanyelvű tanárt helyeztek ki.

Ilyen helyzetben érkezett az 1990-es fordulat, amely egy új jövőkép reményét villantotta fel: eltűnt az ipari líceum, évfolyamonként az osztályok száma kettőre nőtt, kizárólag elméleti - reál és humán szakokkal, új, magyar anyanyelvű tanárok jöttek a líceumba. Nyitás történt a határokon túlra, főleg az anyaország felé. Testvériskolai kapcsolatok alakultak ki a keszthelyi Vajda János illetve hévízi Bibó István középiskolákkal, a kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Szakközépiskolával, és a békéscsabai Evangélikus Gimnáziummal. Ezek máig is élő, jól működő kapcsolatok.

A segesvári magyar középiskola sok tekintetben megújult. Struktúrájában, és módszereiben alkalmazkodnia kellett a sokszor be nem látható, de annál gyorsabb változásokhoz. A tanári csapatban is nemzedékváltás következett be: gyakorlatilag az elmúlt tíz év alatt nyugdíjba ment az a pedagógus-nemzedék, amely megálmodta, kiépítette, fenntartotta és a jövő nemzedéknek átadta a segesvári magyar középiskolát. (…) Helyüket új tanárok vették át, sokan az iskolának volt diákjai, akik tovább viszik a hagyományokat, nagy hangsúlyt fektetve a tanár - diák - szülők kapcsolat megszilárdítására.

Az 1990 utáni időszak legnagyobb megvalósítását a Gaudeamus Alapítvány 1993-as létrehozása jelentette. Az alapítvány létrehozói, az iskola 56 volt diákja és tanára, felismerték, hogy a hirtelen jött nagy változás okozta gazdasági válság, az elvándorlás, a nyugati világ negatívumainak átvétele, közép és hosszú távon veszélyeztetheti a magyar tagozat létét. Farkas Miklós tanár úr vezetésével, az Alapítvány olyan szervezetté nőtte ki magát, amely a jelenben a segesvári magyar oktatás (és nemcsak a középiskola) és művelődés fő támogatójává vált. Ehhez nyilván szükség volt az iskola volt diákjainak és a segesvári magyar polgároknak, egyházaknak összefogására is.

Legfontosabb megvalósítása viszont az 1998-ban megvásárolt ingatlan, és ház bentlakássá való átalakítása, kibővítése és működtetése volt. A vidékről érkező és Segesváron magyarul tanuló középiskolás diákok kiegészítették a líceum osztályait, emelve ezek színvonalát. Ösztöndíjak, és egyéb jellegű támogatások segítik, úgy a segesvári, mint a vidéki diákokat nehéz, főként anyagi gondjaik megoldásában.

Mint bármely korszaknak, az utóbbi 20 évnek is az említetteken kívül megvoltak a nehézségei és kihívásai. 1990 után kerültek felszínre azok a nacionalista érzelmek, amelyek sok éven át megnehezítették a többséggel való együttélésünket, szórványlétünket, kihatottak az iskola életére is. Nyilvánvaló, hogy nagyon sok még a tennivaló, de a helyzet összehasonlíthatatlanul jobb, mint most 20 éve. Egyrészt a generációk váltása, másrészt az európai hatások nagyban befolyásolták az ilyen irányú érzések visszaszorulását. Ennek ellenére még számtalan esetben érezhető a másodrendű állampolgári státusz, úgy felnőttként, mint diákként. (...)

A segesvári magyar középiskola él és meggyőződésem, hogy élni fog mindaddig, amíg minden segesvári magyar - szülő, volt vagy mostani diák -, sajátjának tekinti, mint közös értéket. Fennmaradása nem csak tőlünk, de mindnyájunktól függ! Üzenem azoknak, akik az iskola létét nem tartják fontosnak: nem lehet egy boltív zárókövét kihúzni anélkül, hogy az egész boltozat le ne szakadna! Ha az iskola nem is zárókő, de bizonyosan része annak! Régen az építőmester a kupola alá állt, amikor behelyezték a zárókövet. Életével vállalta a felelősséget, ha leszakadt a boltív. Mi mindnyájan a boltív alatt állunk! Így tessék rugdosni a zárókövet!”

2015-ben a magyar tagozat ötvenöt éves évfordulóján, iskolai emlékkönyv jelent meg, amely egykori tanárok, tanítványok emlékezéseit, beszámolóit tartalmazza.

Ferencz Árpád tanár úr így emlékezett az ötvenöt éves évfordulón.[3]

„Ha ezt az ötvenöt évet belehelyezzük erdélyi iskoláink sok száz éves múltjába, azt mondhatjuk, hogy nem sok. Ha pedig arra gondolok, hogy a tagozat majdnem a semmiből jött létre, óriási történelmi hiányt pótolva, figyelembe véve azt is, hogy fennállása során, napjainkig a ,,lenni vagy nem lenni” állapottal együtt élve, de mégis kiemelkedő eredményeket mutatva fel, akkor túlzás nélkül mondhatjuk,, hogy ez az ötvenöt év századokkal ér fel. Remélhetőleg még sokáig szolgálja a város, és környéke magyarságát, megbirkózva az ijesztő méretű népességfogyással is. (…)

Ha egy hasonlattal élhetek, akkor a Tagozat létét egy oxigénhiányos környezetben égő gyertyához hasonlítanám, mely néha erősebben, máskor halványabban világít, sokszor éppen csak pislákol, de mindig világít a ,,látni vágyók”, az ismeretekre, kultúrára éhes tanulók számára.”

A jelenről. László Imola, a Mircea Eliade Főgimnázium igazgatóhelyettese, a magyar tagozat jelenlegi vezetője így nyilatkozik.

A magyar diákok létszámának csökkenése komoly kihívás elé állítja tagozatunkat. A naponta elvégzett lelkiismeretes munka mellett nagyon sok iskolán kívüli tevékenységet, művelődési rendezvényt, kirándulást szervezünk, irányítunk. Az alapítványi bentlakás fenntartásával és működtetésével a tagozat fennmaradását segítjük, egyértelműen. Úgy gondolom, a megváltozott társadalmi körülmények mellett, a sok éves tapasztalattal rendelkező tanári gárda méltón megállta, megállja  a helyét az iskolateremtő tanárelődök után. Sokféle konfliktushelyzetben találta meg a közös nevezőt, a diákokkal egy emberséges, közvetlen, nyitott kapcsolatot tudott kialakítani, a továbbtanulni vágyó diákokat sikeresen készítette fel.

Hálásan vesszük számba, hogy az elmúlt 25 évben a reál, és a humán osztály létrejöhetett, akkor is, ha néha félcsoportos felbontásban. Érettségizettjeink 80%-a egyetemi tanulmányokat folytatott (folytat), nagyon tág szakmai skálán: orvosok, mérnökök, közgazdászok, gyógyszerészek, lelkipásztorok, informatikusok, bölcsészek, ügyvédek, színészek, koreográfusok, tervezők, pedagógusok indultak a hivatásuk felé a segesvári magyar líceumi osztályokból. Büszkék vagyunk rájuk és hálásak, hogy formálhattuk őket.

Köszönet  Fodor Gyöngyi, Marinescu Klára, Bocskay László, Molnár Annamária, Szakács László, Bocskay Ilona, Veres Annamária, Simó Edit, Tóth Tivadar, Borbély Kiss László, Kovrig Katalin, Simó Tibor, Csáki Izabella, Kulcsár Rabocskai Lilla, Pünkösti Emese Csilla, András Péter tanároknak, akik az elmúlt években és jelenleg is  elkötelezetten szolgálják tagozatunkat.

 „Mennyit ér az, ami volt, van és még lehet?

Van-e valós értéke mindannak, amit értékelgetünk vagy csak emberi próbálkozás ez a felfoghatatlan kísértésében?

Van-e a nevelőnek, pedagógusnak érdemleges helye és jussa a posztmodern időkben?”[4]

-teszi fel a kérdést mindannyiunknak Fodor Gyöngyi tanárnő Vincze János: Az erdélyi magyar szellemiség messze fénylik   című könyvének hasábjain.

Válasza: „Vélhetőleg, mások életében, személyiségében ennek nyomai fellelhetőek.”

Adja Isten, hogy így legyen, megmaradjunk, dolgozhassunk és hálásan, imádságban hordozhassuk diákjaink, iskolánk életét, jövőjét.

 Adja Isten!