Jelenlegi hely

14. Brassói Magyar Napok

/ Onodi Attila /
onodi.attila képe
Az ünnepélyes fesztivál megnyitó “Örökségünk a táncban” – 75 éves a Búzavirág Néptáncegyüttes címmel került megrendezésre.

 

A gálaműsort Pál István Szalonna és bandája díszvendég közreműködésével szerveztük meg a Drámai színházban. Ami számomra nagyon fontos volt, hogy olyan emberekkel találkozhattam a Brassói Magyar Napokon, akikkel sok évet tölthettem a Magyar Állami Együttes színpadán és a világot bejárva turnézva. 17 év után ismét táncolhattam egyet Szalonna és bandája élő muzsikájára és én magam konferálhattam fel őket a nagyérdemű közönségnek. Az előadást követően zenéléssel és táncházzal folytattuk az estét, ahol fantasztikus hangulat volt.

A Kárpát medence magyar borai határon innen és túl borkóstoló Benyák Zoltán kiváló borszakíróval és borásszal került megrendezésre. Nagy örömömre szolgált, hogy gyerek-táncházat tarthattam az Áprily Lajos Főgimnázium udvarán, ahol gyerekek, szülők, nagyszülők egyaránt rophatták a táncot. A Brassói Magyar Napok utolsó napján találkozhattam sok néptáncegyüttessel, és egy színvonalas műsort láthattam a Tanácstér Nagyszínpadán a “XVII. In Memoriam Reiff István Néptánc találkozó” alkalmából.

Egy nagyon gazdag hétnek néztem elé, hiszen több helyszínen zajlottak az események egy időben. Nagyon örülök, hogy részese lehettem e hét eseményeinek és besegíthettem a szervezésbe is, Simon Andreával együtt, aki ugyancsak a Petőfi Sándor program keretén belül van itt és nagyon jól kiegészítettük egymást. Reméljük, hogy ittlétünk alatt meg sok ilyen rendezvény részesei lehetünk és szervezésében részt vehetünk, ezzel erősítve a szórvány-magyarok közösségépítését.

Külön köszönet a Brassói Magyar Napok főszervezőinek, főként Toró Tamásnak, aki az Brassói Magyar Napok ötletgazdája, hogy ilyen színvonalas hetet biztosítottak a Barcaság magyar lakosainak..