A legnemzetibb magyar napunkat hazafias versekkel, citerazenével, énekszóval és katonadalokkal ünnepeltük meg, gyöngykokárdákat viselve. Az irodalmi műsorban a tagok előadásában meghallgattuk Petőfi Sándor Magyar vagyok és Nemzeti dal című műveit, és többek között szavalatként elhangzott Gyulai Pál Hazám; Vajda János Se földem, se házam című versei. A citera hangján megszólaltak a Gábor Áron rézágyúja, Kossuth Lajos azt üzente, A jó lovas katonának kezdetű dalok, illetve az Őszirózsa Asszonykórus elénekelte a Kossuth Lajos táborában és a Százados úr sej, haj szavakkal induló toborzónótákat.
Az ünnepi műsorhoz tartozó rövid előadásban elhangzott, hogy március 15. egy olyan nap, amely jelképpé vált a nemzet történetében. Olyan jelképpé, amely nemzeti összetartozásunkat, nemzettudatunkat fejezi ki. Nekünk, magyaroknak három nemzeti ünnepünk van: március 15., augusztus 20. és október 23. Bár mindhárom szép hagyományokkal rendelkezik, mégis azt lehet mondani, hogy talán március 15. a legnemzetibb ünnepünk. Ez a nap fejezi ki legjobban az egész világon élő magyarság összetartozását. Ennek jelképe a kokárda, amit először Szendrey Júlia varrt Petőfi Sándor számára. A kokárda, amit Laborfalvi Róza tűzött Jókai Mór mellére 1848. március 15-e estéjén. A kokárda, amit minden, magyarságát megvalló ember visel ezen a napon. Ezért tűztünk minden, a vukovári ünnepségre érkező magyar mellkasára a tagok által gyöngyből fűzött nemzeti színű kokárdát.
