25 éves a temesvári Szórvány Alapítvány

Az Alapítvány több forrásból működve, többek közt Európai Uniós pályázatokból is szervezi tevékenységeit. Kiadványok születtek szép számban, rendszeres és projektalapú kulturális programok, ifjúsági és gyermekprogramok, közösségfejlesztő programok, konferenciák, kutatások szervezése, támogatása, kirándulások, határokon átívelő programok, mind a szervezet tevékenységi körébe tartoznak.  Az Alapítvány sokirányú tevékenysége fontos hátteret adott a temesvári magyar közösségnek az elmúlt 25 évben, és ma is olyan értéket képvisel, amely a helyi magyar közösség érdekeit szolgálja. A jubileum jelentőségéről beszélt Bodó Barna is a Temesvári Rádiónak adott riportjában.

2018. november 9-én, péntek délután a temesvári Új Ezredév Református Központban gyűltek össze a közös emlékezésre az alapítók, valamint az alapítvány és más kapcsolódó szervezetek munkatársai, barátai, támogatói. Az Új Ezredév Református Központ most épül, egyes részei már készen állnak. A helyszín sok tekintetben szimbolikus volt – Temesvár épülő reménye, jövőbe tekintésének helyszíne. A Makovecz Imre nagyszabású tervei alapján, a magyar kormány támogatásával épülő központ az egész temesvári magyar közösségnek jövőbe mutató szimbóluma. „Aki épít, bízik a jövőben.” – hangoztatta köszöntőjében Szili Katalin is. Jelenleg az ígérik, hogy a munkálatokat 2019 decemberére befejezik. Az elmúlt időszakban az építkezés fölgyorsult, az egyik legnehezebb egysége, a templomhajó alapozása már megtörtént, ennek kiteljesítése a munkafolyamat jelenlegi fázisa. Szállószobák, a gyülekezeti terem és egy alagsori ebédlő már működik.

A köszöntések sora előtt ökomenikus áldás hangzott el. Szilvágyi Zsolt, temesvári római katolikus pap arról beszélt, hogy őrzők vagyunk, őrzői egymásnak és a szórványnak, ahol az őrzés legfőképp abból állhat, hogy először is a közömbösségen kell túllépni. De az őrzés jelenti azt is, hogy ébren vagyunk, nem csak a múltba tekintünk, hanem a jövőbe is.

Gazda István református lelkész az Új Ezredévben, arról beszélt, hogy a szórványhelyzet nehézségeiben, plusz terheinek vállalásában „Meghátrálni annyit jelent, mint elveszni.” és „Nem meghátrálni annyi, mint az élet.” A „Vagyunk, nem vagyunk?” kérdés megválaszolásához – ha a válasz a vagyunk akar lenni, elsősorban a hitre van szükség.

Az áldások után Bodó Barna, a Szórvány Alapítvány elnöke nyitotta meg a köszöntők sorát. Arra hívta föl a figyelmet, hogy a szórvány működésében nem egyenletesen, de folyamatos változás zajlik, és jelenleg is vannak tendenciák, amelyek „visszafogott optimizmusra” okot adhatnak a Bánságban is. A kisebbségi lét legfőbb jellemzőjeként azt hangsúlyozta, hogy a többségi környezetben nem biztosított, hogy a magyar szülők gyermeke magyar maradhasson.

Az első köszöntés a 90 éves Albert Ferenctől hangzott el, aki Szilvágyi Zsolt őrző-metaforájára utalva azt a kérdés tette föl, hogy kiket őrzünk, és Ezékieltől idézte válaszát: „Juhaink maradékát.” Ez az egyik feladat. Ezután a geológiai szárazság fogalmát hozta a szórvány párhuzamaként – ha úgy kiszárad a kút, hogy már az eső sem tudja pótolni az bizony új helyzetet teremt, de el kell gondolkodni, mit lehet tenni a kúttal.

​

Szili Katalin jókívánságokkal érkezett és Potápi Árpád János államtitkár úr köszöntését is hozta, valamint 500 ezer forintnyi támogatás szóbeli ígéretét a Szórvány Alapítvány céljainak megvalósításához.

Duray Miklós a Felvidékről érkezve a párhuzamokról beszélt, és arról, hogy a közös magyar gondolkodás, és annak veszélye, hogy ezt rombolják, mekkora felelősség. A határokat hozta példának – meg kell szüntessük a határokat a gondolkodásunkban, látni, hogy összetartoznak a határ két oldalán élő közösségek és meg kell találni a közös célokat.

Toró T. Tibor az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke Gábor Dénestől idézett: „A jövőt nem megjósolni kell, hanem megalkotni.” Hangsúlyozta, hogy az alkotáshoz két dolog kell: a hit és a tudás. A Szórvány Alapítvány erősségének tartja a 3K elvét, azaz, hogy a kutatás, képzés, közösségépítés területein mind szolgál az Alapítvány, ezzel építve a temesvári, bánsági szórvány közösségének életét.

Kalmár Ferenc András miniszteri biztos a szórványok fontos szerepét hangsúlyozta az anyaország szemszögéből is. A szórványokat bástyának tekinti, amelyek ha elbuknak, előbb-utóbb elbukik a vár is, ezért kell védeni őket. Hangsúlyozta, hogy jelenleg mind anyagi, mind erkölcsi támogatásban olyan erősen áll a szórvány és kisebbségi magyar közösségek mögött az anyaország, ahogyan jó ideje nem, és ez óriási erkölcsi erővel ruházza fel a kisebbségben, szórványban élőket.

Tamás Péter temesvári tiszteletbeli konzul szerényen köszöntötte az Alapítványt, hiszen ő 1991-ben átmenetileg elhagyta Temesvárt és családjával Németországba költözött. De az utóbbi években tiszteletbeli konzulkénti tevékenysége számottevő a temesvári magyar élet szervezésében, a jövőben bizakodó gondolatait fogalmazta meg és köszöntötte az Alapítványt.

Zsoldos Ferenc a délvidéki magyarságtól érkezve azt hangsúlyozta, fontos, hogy a külhoni magyarságon belül a szélek is egymásra tekintsenek. A kisebbségi létbe bele van kódolva az elmúlás, de a teher, amely ilyen környezetben a közösség mindennapjaiban van, egyben egy olyan kiválasztódást is segít, amely a közösségvezető-építő személyiségek kibontakozását támogatja.

Farkas Imre, akinek személyében 83 év után először van magyar alpolgármestere Temesvárnak, kétgyermekes édesapaként azt hangoztatta, legfontosabb, hogy ma, és ha a mai gyermekek felnőnek, ne az legyen az első gondolatuk, hogy innen menni kell.

Kántor Zoltán, a Nemzetpolitikai Kutatóintézet igazgatója azt emelte ki, hogy csak ott ér a támogatás bármit is, ahol cselekednek is, és itt Temesváron sokan ezt teszik. A Temesvári Magyar Napokat is ennek a jelének látja.

Molnár György, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet egyik igazgatója azt mondta: „Ti a nemzet megtartó őrlelkei vagytok.”, valamint hogy a jövőalkotás jegyében nélkülözhetetlen a fenntartható fejlődéshez az ökológiai, társadalmi háttér biztosítása.

Károlyi Attila szegedi tanár Duray Miklóshoz hasonlóan a gondolkodásbeli határ lebontásának szükségességéről beszélt.

Marossy Zoltán az RMDSZ képviseletében tisztelettel köszöntötte az Alapítványt, hiszen részben az ő tevékenységük is abból nőtte ki magát 19 éve, amit a Szórvány Alapítvány megkezdett 25 éve.

A köszöntőket Bodó Mária zongoratanítványainak koncertje, majd ünnepi fogadás zárta. 

2018. november 10-én, szombaton a szakmai közös gondolkodás következett. Bodó Barna és Molnár György előadásai után kerekasztal-beszélgetésben vitatott meg kérdéseket, javaslatokat Bodó Barna és Kovács Katalin (a Szórvány Alapítvány munkatársa) a résztvevőkkel. Nagyon is gyakorlati kérdések merültek föl, a kisebbségek pályázati lehetőségeinek méltatlan hiányosságai Temesváron, a közösségfejlesztés gazdasági lehetőségei, a civil hálózat kiépítésének és fenntartásának szükségessége, a határon átnyúló partnerségek jelentősége, a közös célok megtalálása, a civil lét újragondolása a mai fiatalok, fiatal felnőttek számára érvényesen. Utóbbihoz kapcsolódva Károlyi Attila megállapítását magam is kiemelem: „Az oktatás nem készít fel az önálló öntevékeny életre.” A civil szervezeteknek különösen itt, a közép-kelet európai kulturális viszonyok között újra kell gondolnia, mi mutat a jövőbe a civil közösségek működésében, mi az, ami a mai fiatal generációk számára hiányzik ahhoz, hogy az érettségi után a közösségi-társadalmi életnek aktív, építő részesei lehessenek.

Rengeteg gyakorlati javaslat, jövőbe mutató terv, kérdés hangzott el.

A Szórvány Alapítvány 25. évfordulója méltó köszöntésekkel, emlékezésekkel, valamint a szórvány magyar léthez kapcsolódó szakmai kérdések megvitatásával zajlott.

Magam Petőfi-ösztöndíjasként, két és fél hónapja a Szórvány Alapítványt segítve, az Alapítvánnyal éppen egyidősen vehettem részt a jubileumi ülésen és konferencián, valamint korábban ezek szervezésében. Életre szóló élmény számomra, hiszen olyan kérdésekről volt szó, amelyek minden felelősségteljes magyar értelmiségi felnőttet, fiatalt kell, hogy foglalkoztassanak. A mai "munkamigrációtól", technikai változásoktól jelentősen meghatározott világban a szórvány magyar közösségeket értéket képviselő bástyáknak tartom magam is. Nélkülük az összmagyarság kulturális kincsestára is könnyen sebezhetővé válik. Eddigi temesvári munkásságom során megerősödött a hitem – hiszem, hogy a bánsági magyarság élni fog, hogy tenni kell érte, és hogy a Szórvány Alapítvány és számos civil szervezet Temesváron együtt, egy közösségben sokáig őrzi még ezt a bástyát.