Templomi koncert - Szűts István és barátai
Egy ilyen szép alkalom volt 2024. december 3-án este a Brassó II. Újvárosi Református Templomba szervezett koncert. Szűts István, és három nagyszerű barátja adott koncertet. Felcsendült – többek között - József Attila megzenésített költeménye, a Betlehemi királyok, a Mennyből az angyal.
Az egyórás zenei eseményen az ünnepkörhöz köthető dalok mellett elhangzottak a Kormorán zenekar ikonikus dalai is, hisz a „Szűts István és barátai” akusztikus zenekar fő küldetése megismertetni az erdélyi magyarokkal a Kormorán zenekar munkásságát, ezáltal erősítve a nemzettudatot, itthon maradásra biztatva az erdélyi magyar fiatalokat.
A művészek többször megénekeltették a közönséget, új dalt is tanultunk, Osztogató címen, amelynek refrénjét együtt daloltuk.
„Ami kincsem nincsen,
hogyan adnám ingyen,
ennek a világnak,
annak a világnak.”
Az idő kicsit lelassult ezen az csodálatos órán. Együtt voltunk, együtt énekeltünk. Összetartoztunk. Ez az Advent lényege.
A bensőséges hangulat varázslói:
- Szűts István – billentyű, a zenekar vezetője
- Vadkerti Imre - akusztikus gitár, ének
- Zsapka Attila - akusztikus gitár, ének
- Sipos Dávid – szaxofon
A program szervezője: Kökösi Attila, a Loksi blues-café szociokulturális Egyesület elnöke, valamint az Egyesület a Barcasági Magyarságért.