Jelenlegi hely

András-naptól Karácsonyig

Családi közös készülődés az Adventre Nagycétényben

/ Balázs Lilla /
balazs.lilla2024 képe
A Nagycétényben mükődő Csemadok Tiszta Forrás Alapszervezet idén is megszervezte azt a családi eseményét, amelyet még egykoron a helyi közösség motorja és szeretett tagja, megboldogult Tóth Klára kezdeményezett. A 2024. november 23-án megvalósuló nagycétényi rendezvényre idén a környező falvakból is érkeztek, hogy együtt készüljenek az Adventre.
mézeskalács díszítésA nagycétényi Kis Citerások

Szép azt látni, hogy egy helyi Csemadok Alapszervezet milyen nagy felelősséget érez a faluközösség tagjai iránt, akikért elkötelezetten tenni kíván. A program támogatója a Zoboralja Közhasznú Társaság volt, a nagyszabású eseményt azonban szinte teljesen önerőből szervezték meg az alapszervezet tagjai. Az esemény azért volt rendkívüli, mert idén több mint 70 család vett részt rajta.

Páratlan készülődés előzte meg a családi programot, hogy az a lehető legjobban és legemlékezetesebben sikerüljön. Úgy vélem, Advent közelsége is varázslatos hangulatot kölcsönzött a november 23-i szombat délutáni programnak, de minden kétséget kizárva a szervezők áldásos munkája is áthatotta a rendezvény minden percét.

A programot egy, a karácsonyi ünnepkörhöz kapcsolódó néphagyományokat felsoroló nyitóbeszéd kezdte meg. Az ünnepi műsor során felléptek a helyi magyar intézmények, a magyar Manócska óvoda és az alapiskola tanulói is. Felvidéki és zoboralji citeraszót hallhattunk az alapszervezet égisze alatt működő Kis Citerások és a felnőtt citerazenekar közvetítése révén.

A műsorok után egy közös vacsorára hívták meg minden résztvevőt a szervezők, ahol káposztalevest és hagyományos diós, valamint mákos nagycétényi édességet szolgáltak fel. A vacsora ideje alatt megindult a kézműveskedés is, ahol adventi koszorúkat és méhviasz gyertyákat készítettek a gyerekek és idősek. A mézeskalács-díszítésben főleg a gyerekek vettek részt.

Az esemény olyan sikeresnek bizonyult, hogy a résztvevők este 8-ig maradtak. A helyi Csemadok Alapszervezet januárban szervezi meg újabb családi alkalmát.